Lifestyle

Van egy hely, ahol még mindig nem ért véget a második világháború

76 éve vitatkozik egy szigetcsoportról Oroszország és Japán.

A soha véget nem érő háború

A második világháború, az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa, a legtöbb forrás szerint 1945-ben, azaz immár 76 éve véget ért, azonban egy területi vita miatt a mai napig nem született békeszerződés két állam között, így a háború jogi szempontból még nem teljesen zárult le.

Az Oroszországhoz tartozó Kamcsatka-félsziget és a japán Hokkaidó szigete között ugyanis 1300 kilométer hosszan húzódik egy 56 vulkanikus szigetből és sok kisebb sziklából álló szigetcsoport, melynek lakossága csupán 20 ezer fő, a szigetek nagy része pedig lakatlan és lakhatatlan. Az időjárás zord, a szigetek jelentőségét inkább a halban gazdag halászterületek, illetve a rénium nevű ásványi anyag adja, amely a földkéreg egyik legritkább eleme, sugárhajtóművekhez és katalizátorként szokták használni, ritkasága miatt pedig nagyon drága. A területet ugyan teljes egészében Oroszország birtokolja, de déli részére, három szigetre és egy lakatlan szigetcsoportra Japán is történelmi igényt formál – írja a Portfolio.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...
Sztárok
Szalad az idő, és Jákob Zoltán lánya 18 éves lett. A milliárdos és a gyereke inkább szolid bulira szavaztak.