Egészség

Kiderült, hatékonyak-e a jelenlegi vakcinák az omikron variánssal szemben

Mit tudunk eddig az omikronról?

A WHO múlt héten azt is közölte, hogy az omikron variáns egyelőre egyetlenegy esetben sem okozott halálos kimenetelű megbetegedést - erről múlt pénteken Genfben Christian Lindmeier, az Egészségügyi Világszervezet szóvivője tájékoztatta a nyilvánosságot. Lindmeier akkor azt is megjegyezte, hogy jelen pillanatban még a delta variáns tekinthető a Covid-19 legfertőzőképesebb és legveszélyesebb változatának. A GISIAID nevű nemzetközi adatgyűjtő oldal információiból például kitűnik az is, hogy az utóbbi két hónapban felfedezett esetek 99,8 százaléka a delta variánssal hozható összefüggésbe.

"Lehet, hogy az omikron terjed, és idővel dominánssá is válhat, de jelenleg a delta-variáns az, ami nagyon domináns" - jelentette ki múlt pénteken Lidmeier, majd arra is emlékeztetett, hogy a legtöbb új korlátozást a delta variáns terjedése miatt vezették be világszerte.

Egyelőre csupán annyi tekinthető valószínűnek, hogy az omikron gyorsabban terjed, mint a korábbi vírusváltozatok, viszont ahhoz, hogy mélyebben megértsék az új variáns természetét, további vizsgálatokra is szükség lesz majd.

A Reuters cikke szerint az omikron variáns mutációinak egy részét a közönséges náthavírustól szerezhette. A témában egy amerikai adatelemző vállalat szakértői végeztek kutatást, és arra a következtetésre jutottak, hogy a genetikai módosulások miatt az omikron könnyebben terjedhet, ellenben nem jön létre olyan heves immunválasz, mint a korábbi változatok esetében, ami a fertőzés egyik legfőbb kockázata.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...