43 éves korában vízbe fulladt a világhírű amerikai színésznő, ezt találták boncolási jegyzőkönyvében

Máig rejtély, mi történt pontosan azon a végzetes és tragikus napon, amikor Natalie Wood életét vesztette egy szigeten, titokzatos körülmények között.

Gyönyörű és tehetséges

Natalie Wood San Franciscoban látta meg a napvilágot 1938. július 20-án – akkor még senki sem sejtette, hogy egy későbbi kétszeres Golden Globe-díjas és háromszoros Oscar-díj-jelölt színésznő született, akinek sikeres, ámde tragikusan rövid pályafutása már ötévesen elkezdődött. Natalie szülei orosz bevándorlók voltak, édesanyja pedig már Wood 4 éves korában elkezdte építeni lánya filmes karrierjét, a siker érdekében pedig a család Los Angelesbe költözött. Még gyermekként Natalie 20 filmben szerepelt, testvére, Lana pedig szintén színésznői babérokra tört – ő lett az egyik Bond-lány. Natalie tehetségére tehát hamar felfigyeltek, szépsége pedig egy másik olyan tényező volt, amiért szívesen adtak neki nagyobb szerepeket is: olyan filmekben szerepelt, mint például a Haragban a világgal, amelyben partnerei James Dean és Dennis Hopper voltak, de Oscar-díjra jelölték a Ragyogás a fűben, illetve a Szerelem a megfelelő idegennel című alkotásokban nyújtott alakításáért is. Szerepelt a West Side Story-ban, amelyben eredetileg ő énekelt, de később Marni Nixon hangját választották a készítők, viszont a Gypsy című musicalban már Natalie csodás hangját hallhatták és élvezhették a nézők. Sokszínű tehetség volt tehát, akinek élete 1981-ben ért véget, amikor hálaadás napja után Natalie férjével, Robert Wagnerrel és a színész Christopher Walkennel a Catalina-szigetre utazott.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...