Reese Witherspoon jóképű fia 18 éves lett: Deacon olyan, mint egy szőke herceg – fotók

Nagy nap a mai Reese Witherspoon családjában: az Oscar-díjas színésznő második gyermeke 18 éves lett.

Édesanyja báját örökölte

Reese Witherspoon nevét az egész világon mindenhol ismerik, hiszen 45 éves korára mesés karriert futott be – A nyughatatlan című film női főszereplőjeként még az Oscar-díjat is átvehette 2006-ban. Számtalan produkcióban bizonyította már be őstehetségét, a közönség pedig egyenesen rajong a személyiségéért, no és persze parádés alakításaiért, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő korunk egyik legkedveltebb színésznője. Azonban nem csak a szakmai hozzáértése miatt lopta be magát az emberek szívébe: Reese annak ellenére, hogy a skandalumoktól mindig is hangos Hollywoodban építette a karrierjét, sosem szerepelt a sajtó hasábjain botrányai, szexügyei vagy drogproblémái miatt – hosszas karrierje során mindig is megmaradt annak a nyugodt karakternek, aki szép csendben őrizte meg a csillogását. A szupersztár 1997 márciusában, a huszonegyedik születésnapja alkalmából rendezett partin ismerte meg Ryan Phillippe amerikai színészt, akivel 1999-ben hivatalosan is összekötötte az életét – 2006-ban végül elváltak, Reese pedig 2010 februárban kezdett járni Jim Toth tehetségkutatóval, s egy évvel később összeházasodtak, majd 2012-ben világra jött közös fiuk, Tennessee James. A színésznő első házasságából két gyermek született: az idősebbik, Ava Elizabeth 1999. szeptember 9-én látta meg a napvilágot, mostanra pedig édesanyja kiköpött mása lett – simán indulhatnának egy hasonmásversenyen, hiszen ha a közös fotóikat nézegetjük, beletelik néhány pillanatba, mire sikerül kiszúrnunk az apró különbségeket. Ava öccse, Deacon 2003. október 23-án érkezett a sztárpár családjába, a mai napon pedig betöltötte 18. életévét: a szőke kisfiúból mára sármos, daliás fiatalember lett, aki pontosan olyan elbűvölő adottságokkal rendelkezik, mint csodaszép édesanyja. Mutatjuk!

„Hogy történt ez? Tegnap még Pokémon kártyákkal játszott, Bruno Mars dalokat énekelt és American Ninja Warriort játszott az udvaron. Ma pedig már magasabb mint én, ő süti a steaket a családi grillezéseken és saját zenét gyárt a legjobb barátaival. Büszke vagyok arra a fiatalemberre, aki lett belőle. Boldog 18. születésnapot Deacon!” – írta hivatalos Instagram oldalán a színésznő.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.