Utazás

Fél évre búcsút mondhat az internetnek az emberiség, ha ez bekövetkezik

Központi csillagunk, a Nap ugyan az életet biztosítja számunkra, de egyes esetekben akár halálos ellenségünkké is válhat.

Ennyire veszélyesek valójában a napviharok

A napszél, mely a központi csillagunkból érkező töltött részecskék hatására alakul ki, gyakorlatilag mindennapos jelenség. Ha azonban kellőképpen felerősödik, akár napviharrá is fejlődhet, és ez már számos nem várt komplikációt rejt magában - írja a LiveScience. A SIGCOMM 2021 tudományos konferencia szakértői nemrégiben izgalmas kutatásba kezdtek. Arra voltak kíváncsiak, hogyan is befolyásolná egy napvihar a földi kommunikációs rendszerek, kiváltképp az internet működését.

A Kaliforniai Egyetem kutatása szerint egy komolyabb napvihar akár vissza is repíthet bennünket a világháló előtti korba. A tudósok úgy vélik, körülbelül annyira lennénk felkészülve egy ilyen jelenségre, mint a koronavírus-járványra. Öröm az ürömben, hogy relatíve kicsi az esélye egy ilyesfajta eseménynek. A tudósok koronakidobódásoknak nevezik az intenzívebb napviharokat, melyek rendkívüli ritkák. A fáma szerint annak a kockázata, hogy egy koronakidobódás elérje a Földet, évtizedenként 1,6-12 százalék körül mozoghat. 1859-ben észlelték a valaha volt legerősebb geomágneses vihart, mely annyira intenzívnek bizonyult, hogy az átlagosnak mondható 3-4 nap helyett 18 óra alatt érkeztek meg a Földre a töltött részecskék. Sőt, 1989-ben, azaz kicsivel több mint 30 évvel ezelőtt egy koronakidobódás több órás leállást okozott Kanada Quebec nevű tartományában.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Lifestyle
A megfelelő szobanövényekkel pillanatok alatt csökkentheted lakásod páratartalmát; cikkünkben most eláruljuk, melyik az a 4, amit érdemes beszerezned minél előbb!
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.