Lifestyle

Állítása szerint több mint kétezer évet utazott az időben egy férfi, ezt látta a jövőben

Egy a 19-20. század fordulóján élt férfi azt állította, hogy járt 3906-ban. A jövő, amit leírt, egyáltalán nem biztató.

Paul Amadeus Dienach különös élete

Paul Amadeus Dienach egyike volt azoknak az embereknek, akik azt állítják magukról, hogy tudják hogyan alakul az emberiség jövője. Az időutazás mindig is foglalkoztatta az emberiséget, és ezzel kapcsolatosan Paul jelentkezett a legérdekesebb történetekkel.

Dienach 1884-ben született a svájci Zürichben. Tanulmányai befejezése után francia és német nyelvtanár lett, ezzel egy időben egy óriási szerelmi csalódás is érte, szíve választottja ugyanis egy másik, nála gazdagabb férfihez ment feleségül, majd a nő két év elteltével tüdőbajban meg is halt. Tovább tetézte a szerencsétlenségét, hogy 1917-ben egy rejtélyes betegség támadta meg Dienachot, aminek következtében hirtelen és mély alvás lesz úrrá a betegen, mely néhány perctől kezdve akár napokig is eltarthat, sőt heteken, hónapokon keresztül is húzódhat. Kómaszerű állapot ez, amelyből vagy felébred a beteg, vagy sem.

Amadeus a betegsége első fázisában néhány hetet aludt egyhuzamban, majd amikor felébredt, nem emlékezett semmire, hamarosan pedig vissza is szenderült. A zürichi kórházba került, legközelebbi ébredésekor sokként érte a tény, hogy szeretett édesanyja időközben elhunyt.

Amadeus Zürichből inkább a mediterrán Athénbe költözött, ahol német és francia nyelvet oktatott. A diákjai között volt Georgios Papachatzis, akivel jó barátság alakult ki kettejük között. 1924-ben a tuberkolózisban szenvedő Dienach úgy érezte, eljött számára a vég, ezért átadta naplóját Georgiosnak. Az írásokban a tanítvány érdekes dolgokra bukkant.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy az ittas vezetés az egyetlen olyan tényező, amely végzetes balesetekhez vezethet, pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Lifestyle
A betörések megelőzése érdekében fontos, hogy figyelj az apró, gyanús jelekre, és ne vedd félvállról őket. Légy elővigyázatos, tarts kapcsolatot a szomszédokkal, és ha bármi gyanúsat észlelsz, ne...
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...