Tenki Dalma: Nem voltak könnyű kamaszéveim - Interjú
A Doktor Balaton egyik női főszereplőjével beszélgettünk, akit 2021-ben a Femcafe.hu beválasztott a leginspirálóbb fiatal tehetségei közé. Az interjúból ki is derül, miért.
Kislány kora óta művészi pályára készül
Bár a fél családja a debreceni színházban dolgozott, Tenki Dalma nem a gyerekszobában döntötte el, hogy ő maga is az előadóművészetet választja pályájaként. A művészetek azonban mindig vonzották, drámatagozatos középiskolába járt, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán folytatta tanulmányait, 2016-ban végzett színművész szakon. A diploma megszerzése után Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja lett, majd 2019-ben átnyargalt a szabadúszók táborába.
A színpadi szerepek mellett a filmezés is izgatta, ezért mint mindenki más, castingokra is járt, 2014-ben a Lopott családban, majd 2017-ben A rossz árnyék című produkciókban láthatta őt a közönség. A feszített forgatási rutint pedig a közelmúltban szerezte meg a Doktor Balaton egyik női főszereplőjeként, amelyben Krisztát játssza, egy színházi öltöztetőt, a címszereplő barátnőjét. A zavaros élethelyzetű, de jólelkű karakter megformálása mellett Dalmának azért is volt nagy élmény a forgatás, mert fantasztikus kollégákkal dolgozhatott együtt, sorozatbeli édesanyjával, Fésűs Nellyvel pedig különösen mély barátságuk lett - minderről interjúban mesélt a Femcafe.hu-nak a fiatal színésznő, akit lapunk 2021 legígéretesebb női tehetségei közé is beválasztott.
Mindig is egyértelmű volt számodra, hogy egy nap színésznő lesz belőled?
Kislányként is sokat szerepeltem, szerettem a középpontban lenni. Néptáncoltam, versenytáncoltam, mazsoretteztem, élveztem, ha színpadon állhatok. Már általános iskolában is, de amikor bekerültem bekerültem a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatára, elkezdtem egyre több szépkiejtési- és szavalóversenyekre járni. Jó eredményeket értem el és örömömet is leltem benne, a mai napig nagyon szeretem a verseket. Mivel kéttannyelvű középiskolába jártam, sokat kellett tanulni, így a tánc kikopott az elfoglaltságaim közül, mert egyszerűen már nem fért bele az időmbe. Abban egyébként sosem voltam biztos, hogy színésznő leszek, de az előadóművészet mindig is vonzott.
Az egyetemet, főiskolát általában szeretik a színésznők, de egy drámatagozatos gimi kemény terep. Neked milyen kamaszéveid voltak?
Nehéz volt, elég vegyes érzéseim vannak az Ady-s évekkel kapcsolatban. 14 éves koromig nagyon duci voltam, ami miatt sokat bántottak. Nagyon komoly görcseim alakultak ki a kinézetemmel és a súlyommal kapcsolatban. A mai napig ingadozok, könnyen hízok és könnyen is fogyok. Most különleges képességnek fogom fel, mert egy szerephez pont jól jön ez az adottság. Tinédzserként azonban nem így fogtam fel, mert volt, hogy támadás ért az alkatom miatt. Bár nagy az igazságérzetem, másokért mindig is karakánabb módon kiálltam, mint saját magamért. Ha kellett, persze, megvédtem magamat is. A mai napig jellemző rám, hogy előbb azokon segítek, akik körülöttem vannak és nem a saját problémáimra keresem rögtön a megoldást...
A drámatagozatnak köszönhetem ugyanakkor, hogy megtanultam fesztelenül, oldottan szerepelni, el tudtam engedni nagyjából a görcseimet. Korábban sem voltam feszült attól, hogy néznek, de sikerült elsajátítanom azt a jófajta drukkot, izgulást, ami a színészmesterséghez elengedhetetlen. Ez adott egyfajta magabiztosságot, ami miatt hajlamos azt gondolni az ember, hogy ő már színésznő, miközben dehogy az! Az egyetem megtámogatott komoly szakmai tudással és visszhúzott a földre, felkészített arra, ami a valóságban vár.
Jelenleg is egyetemre jársz. Mit tanulsz most pontosan?
Gyógypedagógusnak tanulok, ez egy gyerekkori dolog, pont úgy, mint a színészet. Vissza is kötök az előzőekhez, nekem mindig nagyon fontos volt, hogy segítsek ott, ahol tudok. Még gyerekkoromban ellátogattam édesanyám barátnőjével egy otthonba, ahol mozgássérült gyerekek éltek és nagyon jól éreztem magam a környezetükben. Egyáltalán nem volt bennem semmilyen kényelmetlen érzés. Most értem meg arra, hogy ezzel komolyabban foglalkozzak, már másodéves vagyok. Nagyon jó a színház mellett valami teljesen mást csinálni, közben valahogy mégis sok közös van a két területben. . Emberekkel dolgozni, kommunikálni és figyelni a másikra, emellett mindkét szakmához elengedhetetlen az alázat és a türelem.
A tanulás mellett a tavalyi évednek meghatározó része volt a Doktor Balaton is. Eltekintve néhány filmszereptől, te alapvetően színpadi színész vagy. Miért vállaltad el mégis a felkérést?
Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, már a castingon is remekül éreztem magamat. Nem volt bennem kétség. Hasonló munkám nem volt még, ezért izgatott, hogy mit hozhatok ki magamból ebben a teljesen új szerepkörben. Miskolc után kimondottan felüdülés volt ilyen jellegű munkát csinálni. Nagyon barátságos, profi stábbal dolgozhattam együtt, akiknek ugyanannyira fontos az egymásra való figyelem, mint nekem. Ráadásul gyerekkorom meghatározó helyszíne elevenedik meg a sorozatban. A családunkban sokan élnek a Balaton környékén és általános iskolával nyári táborba is odamentünk. Sosem jártunk külföldi nyaralásokra, mert nem engedhettük meg magunknak, nekünk a vízpart a magyar tenger. Rengeteg jó emléket őrzök onnan, ami most feldúsult a sorozattal.
Kriszta szerepe azért nem könnyű, mert komoly morális kérdések vetődnek fel az életében. Mennyire volt nehéz ezzel azonosulnod?
Rengeteg dolgot feszeget a karakter, amiért nagyon hálás vagyok, mert szép feladat volt megformálni. Nyilván akarva, akaratlanul elgondolkodtatnak azok a helyzetek, amiken keresztül megyek általa. Sosem csalnám meg a páromat, de mivel egy ilyen kiindulási helyzetet kaptam, meg kellett próbálnom belehelyezkedni. Kétségtelen, hogy az abortuszkérdés is nagyon megosztó és tabunak számít, de nagyon örülök, hogy egy mai, magyar napi sorozat megmutatja azt, hogy milyen stációkon megy keresztül egy nő, mire meghozza a döntést, hogy vállalja-e vagy sem a gyermekét. Bízom benne, hogy azok a nők, akik hasonló éelthelyzetben vannak, válaszokat kapnak Kriszta történetén keresztül.
Úgy tudom, nagyon jó viszonyod alakult ki a sorozatbeli édesanyáddal, Fésűs Nellyvel és a sorozatbeli partnereddel, Mészáros Andrással.
Abszolút így van. Van olyan színészbarátság, ami a munka után véget is ér, de nálunk nem ez történt. Korábban nem gyakran nem tapasztaltam azt, hogy egy nálam idősebb, tapasztalt színésznővel ennyire egymásra tudunk hangolódni. Ő egy nagyon nyitott és érzékeny személyiség, megmagyarázhatatlan módon, elsőre teljes volt közöttünk az összhang. Sorsszerűnek érzem a találkozásunk. Andrással pedig nagy szerencsém volt, mert azon túl, hogy egy nagyon jó színész, nyitott, figyelmes ember. Sosem dolgoztunk korábban együtt, de meglepően jól működtünk egymással. A szerelem eljátszása valamelyest függ a kémián is, ő pedig egy sármos, jóképű férfi, így ez sem volt nehéz - nevet.
Az első évad hamarosan véget ér. Tudtok valamit a folytatásról?
Egyelőre nem tudom, de azt biztos forrásból tudom az otthoniaktól, hogy egész Hajdú-Bihar megye a Doktor Balatont nézi! Nagyon reménykedünk, hogy folytathatjuk a munkát, mert jó lenne még jó pár évadot leforgatni és továbbélni ezekkel a szereplőkkel. Minden este úgy fekszem le, hogy bárcsak lenne folytatása!
Mire készülsz 2021-ben?
Most éppen szakdolgozatot írok, de február 15-én elkezdek próbálni egy Molière darabot. Még nem tudjuk, hogy és mikor tudjuk bemutatni, de nagyon izgatott vagyok. A legizgalmasabb most ebben, hogy először játszhatok együtt, szerelmespárt a férjemmel, Georgita Máté Dezsővel. Újszerű a szituáció, hiszen most nem a valóságban, hanem a színpadon alakítunk majd szerelmeseket. Vannak még tervek, amelyekről egyelőre még nem beszélhetek, de valószínűleg nem utoljára láttak a tévéképernyőn a nézők.
A közelmúltban a Femcafe.hu beválasztott téged az Inspiráló Női közé, mint fiatal, feltörekvő tehetség. A te életedben kik az inspiráló nők?
Természetesen a családom női tagjai. Ha viszont olyan személyt kellene mondanom, akit többen ismernek és egy pályán dolgozunk, akkor Nicole Kidmant mondanám, mert az ő lénye, szakmai tudása engem gyerekkorom óta elvarázsol. Fantasztikus tehetségnek tartom. Ha pedig más területről kellene választanom, akkor a mexikói festőművésznőt, Frida Kahlót mondanám. Bár volt egy szörnyű balesete, amibe majdnem belehalt, és lebénult, de nem adta fel, tovább festett. Nagyon bele tudtam helyezkedni az életébe, rettentően erősnek és impulzív nőnek tartom. Nekem is volt egy komoly térdműtétem, ami megviselt. Kétségtelenül, ez korántsem olyan minőségű baleset mint az övé, mert én meggyógyultam, jelenleg már olyan mintha meg sem történt volna. De abban az időszakban, hetekig nem tudtam lábra állni, ami számomra borzasztó volt, de az ő példája nagyon inspirált. Nem hagytam el magamat, hanem igyekeztem jól eltölteni az időt, dalokat írtam, énekeltem és csináltam mindent, amit fekve lehet. Ez a tanulság, az ő életének üzenete most nagyon aktuális lehet mások számára is a jelenlegi helyzetben.
A Kincsem című magyar sikerfilm női főszereplője tavaly adott életet első gyermekének, de az anyasággal nem adta fel karrirejét - bemutatóra készül a Vígszínházban.