Lifestyle

Kidobták a srácot az érettségiről, mert ilyen hajjal ment az iskolába

Felfüggesztés

A szülők és a srác azt mondták az interjúban, hogy kitartanak DeAndre döntése mellett, illetve hogy az iskola nem járt el jogosan az ügyben. A fiú édesapja trinidadi származású (a Karib-térség hatodik legnagyobb szigete), így a gyerek különleges adottságai az öröksége részét képezik, melyekről nem mondana le szívesen csak azért, mert az intézmény megköveteli. A történtek után a család támogatókat szerzett és aktivistákkal együtt újra a gimnázium vezetősége elé vitte a kérdést. A "lázadók" csoportját egy Ashton Woods nevű férfi vezette, aki mindenféle etnikai megkülönböztetés ellen harcolt világ életében, és aki a középsuli tanácsát azzal vádolta, hogy a tanulót bőrszíne miatt közösítették ki. "A dress code-ot fehérek találták ki és úgy tűnik, azt nem fogadják el, aki nem olyan, mint ők" - hangsúlyozta a pasi. "DeAndrénak és szüleinek nem kellett volna végigmennie ezen az egészen, nem fair. Persze ez nem csoda, hiszen egy olyan vezetőséggel állnak szemben, amelyre a zéró tolerancia elve jellemző" - tette hozzá.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Nemrég Rónai Egon is felbukkant Kadarkai Endre A nagy dilemma című műsorában, ahol elmesélte, hogyan vette fel újra a kapcsolatot a testvérével, akit tízévesen látott utoljára.
Sztárok
Vilmos és Katalin nyilvánossá tették 2024-es karácsonyi üdvözlőkártyájukat, ami természetesen rajongók millióinak szívét forrósította át, ugyanakkor a walesi hercegi pár szakított egy veretes ünnepi...
Sztárok
Egyre nőnek Meghan Markle félelmei, ha pedig beigazolódik a gyanúja, a hercegnére megpróbáltatásokkal teli időszak vár.
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.