Home&Design

Rengeteg a tévhit: Emiatt húzódik el sok hagyatéki ügy

Nem tudjuk, mit kell tenni egy hagyatéki eljárás során.

Kevesen tudják

Az emberek alig negyede tudja, hogy a hagyatéki eljárás során a vagyonelemek és az örököstársak felkutatása nem a hatóságok, hanem az örökösök feladata – derült ki Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből. Az 500 ember részvételével készített kutatás szerint sok a tévhit és a félreértés a hagyatéki eljárás körül, holott tudatosabb hozzáállással az ügyek jelentős része lerövidíthető, sok hagyatéki per pedig elkerülhető lenne. Mindössze a válaszadók harmada tudta, hogy az örökösök egymással és a hitelezőkkel is megegyezhetnek a hagyatéki tárgyaláson, és azzal is kevesen vannak tisztában, mit tehetnek és mit nem az eljárás lezárása előtt az elhunyt vagyonával. Évente több mint félmillióan vesznek részt Magyarországon közjegyző előtt hagyatéki eljárásban. A mintegy 120 ezer eljárás 90 százaléka fél éven belül lezárul, ugyanakkor az ügyek egy része akár egy éven túl is elhúzódik. A kamara 2019 januárjában felvett online felmérése azt vizsgálta, hogy az emberek mennyire vannak tisztában a hagyatékkal kapcsolatos alapvető teendőkkel és az eljárás menetével, és megdöbbentő eredményekre jutottak.

A részletekért lapozz a következő oldalra!

Fotó:123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Home&Design
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.