Home&Design

Rengeteg a tévhit: Emiatt húzódik el sok hagyatéki ügy

Sok a tévhit

A válaszok azt mutatják, hogy a magyaroknagy része tévesen úgy tudja, az örökség és az örökösök felkutatása a hatóságok dolga. Csak a felmérésben résztvevők egynegyede volt tisztában azzal, hogy az örökösök feladata közreműködni a minél pontosabb hagyatéki leltár elkészítésében, és az ő felelősségük, hogy a hagyatéki tárgyalásig előkerüljön az összes örököstárs. Az önkormányzat hagyatéki leltárelőadója vagy a közjegyző nem nyomoz a vélt vagy valós vagyontárgyak után, nem feladata a vagyon teljes körű feltárása. Minél előbb osztják meg az örökösök az információkat a hatósággal, annál gyorsabban érhet véget az eljárás. A közjegyzők tapasztalata szerint hazánkban egyre több – minden hetedik – hagyaték terhelt hitellel, ezért ma már a válaszadók többsége tisztában van azzal, hogy a leltárban fel kell tűntetni az adósságokat is. Arról azonban csak keveseknek van információja, hogy az örökösöknek lehetőségük van a hagyatéki eljárás során megegyezni a hitelezőkkel.

Ezt tehetik az örökösök

A felmérés szerint sok a tévhit azzal kapcsolatban, hogy az örökösök mit tehetnek és mit nem az örökhagyó vagyonával a hagyatéki eljárás lezárásáig. A válaszadók valamivel több mint fele volt tisztában azzal, hogy a hagyaték átadása előtt csak akkor veheti fel az örökhagyó bankszámláján szereplő összeget, ha haláleseti kedvezményezettként van megjelölve, az örökhagyó életében adott meghatalmazás a halállal hatályát veszti. A hagyaték tárgyát képező ingatlanokkal kapcsolatban csak kevesen tudják azt, akár már az eljárás ideje alatt el lehet kezdeni azok értékesítését – például az adásvételi szerződés is elkészülhet –, azzal, hogy a szerződés hatálybalépése a hagyaték átadásától függ.

A folytatásért lapozz a következő oldalra!

Fotók:123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Home&Design
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.