AZ ÉV HOTELE: Megvan a 2018-as év legjobb szállodája
Véget ért AZ ÉV HOTELE 2018. Közönségszavazás döntője, melyben az élen egy visegrádi szálloda végzett a Budapest környéke régióból. 2018-ban AZ ÉV HOTELE televíziós műsorban bemutatott hét régió legjobbjaira januárban két teljes héten át szavazhattatok a műsor Facebook oldalán.
Több szavazat érkezett, mint AZ ÉV HOTELE előző évadában
Az elmúlt nyolc hónapban összesen 44 szálloda került bemutatásra, ezek voltak azok a hotelek melyek részt vettek a 2018-as közönségszavazáson. A szállodákra őszesen 134.066 szavazat érkezett és 73.771–en adták le a voksukat.
AZ ÉV HOTELE 2018-ban a Budapest környéke régió legjobb szállodája a visegrádi Hotel Silvanus**** lett.
A 4 csillagos szálloda a 352 méter magas Fekete hegyen, Visegrád fölött, a Fellegvár romjainak közvetlen szomszédságában, csendes nyugodt környezetben található. Elhelyezkedéséből adódóan lélegzetelállító kilátás nyílik a hotel ablakaiból Magyarország egyik legszebb tájaként jegyzett tájegységére, a Dunakanyarra. A kellemes családias szobák egy része a Dunakanyarra, másik része az erdőre, harmadik része pedig a Fellegvárra néz. A hotelben hat konferenciateremet alakítottak ki, melyek alkalmasak kisebb-nagyobb családi és céges rendezvények, csapatépítő tréningek megtartására is. A szálloda wellness részlegének beltéri és kültéri medencéi tökéletes helyszínként szolgálnak családosok és fiatal párok számára is, akik a csobbanás után a szaunában, a kandallós relax szobában vagy egy masszázságyon pihenhetnek. A hotel éttermében pedig mindig az évszaknak megfelelő menükínálat vár mindenkit, na meg persze a páratlan kilátás a Dunakanyarra.
További információk: https://hotelsilvanus.hu/hu
A döntőben a második helyen a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa*****superior végzett, mely az Észak-Dunántúl régió legjobbjaként jutott a döntőben.
Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvizet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.
További információ: https://www.spirithotel.hu/
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az Északkelet-Magyarország régió legjobbja, a Hunguest Hotel Palota**** állhatott fel Miskolc-Lillafüredről.
A hotel Magyarország egyik legszebb klimatikus üdülőhelyén, a Miskolctól 10 km-re található Lillafüreden, a Bükk-hegység keleti részén egy festői völgyben helyezkedik el. Az egykori Palotaszálló 1925 és 1929 között épült Lux Kálmán tervei alapján neoreneszánsz stílusban. A hatalmas változásokon átment szálloda egycsillagos minősítése időközben négycsillagossá vált. A maga nemében párját ritkító szálloda teraszáról egyedülálló kilátás nyílik a Hámori-tóra és a Szinva patak völgyére, sőt, ha jól fülelsz, innen még a patak vízesésének moraja is jól hallható. Akik szeretik a természetet, a csendet és a nyugalmat, itt megtalálják! A szálloda az idők folyamán sokat bővült és fejlődött, legutóbb a wellness részleg ment át nagy változásokon, melynek területét és szolgáltatásainak számát is bővítették.
További információk: https://hotelpalota.hu/
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és az Interakció Produkció közös díját a legjobb három hotelnek AZ ÉV HOTELE műsorvezetője Pataki Zita adta át vasárnap az RTL Klub-on az évad utolsó, a nyerteseket bemutató adásában. Ha még nem láttad vagy szívesen újranéznéd 2018. legjobb szállodáit, akkor megteheted az RTLMost!-on.
2019 júniusától új évaddal folytatódik AZ ÉV HOTELE az RTL Klub-on
Idén is külső gyártásban folytatódik AZ ÉV HOTELE című televíziós műsor az RTL Klub-on. A műsorba jelentkező hoteltesztelők júniustól decemberig 40 hotelt próbálnak majd ki. Ti pedig ismét szavazhattok, hogy melyik szálloda legyen 2019-ben AZ ÉV HOTELE.
A következő évadban továbbra is egy-egy wellness hétvége kerül majd kisorsolásra minden hét végén a voksolók között, de immáron lesznek havi nyeremények is és a fődíj jövőre is az egyhetes pihenés lesz AZ ÉV HOTELE 2019. díjat elnyert szállodába. Ha még nem tetted volna meg, akkor kedveld most AZ ÉV HOTELE Facebook oldalát , hogy Te se maradj le a 2019-ben bemutatott hotelekről és a nyereményekről, ha pedig kedvet érzel magadban új szállodák kipróbálására, akkor ugyanitt hotel tesztelőnek is jelentkezhetsz.