Lifestyle

Ismert szimbólumok mögöttes jelentései - Ezután máshogy nézel majd rájuk

A kukacjel

Az @ vagy @ jel az angol at szócskát jelképező írásjel. Magyar nyelvterületen általában az e-mail címekben fordul elő, de a KRESZ-táblákon is feltűnhet, hogy felhívja a figyelmet a közösségi internetelérési pontokra az országban. Eredetéről több teória is létezik. Az egyik elterjedt nézet szerint középkori kódexmásoló szerzetesek rövidítési törekvésének köszönhetően alakult ki, akik a latin ad elöljárót rövidítették a segítségével. Más nézetek szerint származhat a francia à betűből, melyet a toll felemelése nélkül leírva hasonló formára jutunk, vagy az each at rövidítéséből, amely egy a betűt körülölelő e. Az e-mail címeknél először 1972-ben kezdték használni.

Az USB jel

Az USB eszközökön látható szigonyszerű ábrát valójában tényleg egy szigonyról mintázták, méghozzá Poszeidónéról, aki a görög mitológiában a tenger isteneként szerepel. Azért döntöttek e mellett a jel mellett, mert így akarták szimbolizálni azoknak a technikai eszközöknek az erejét, amiket az USB-kábel segítségével csatlakoztatni lehet a számítógéphez. Az ábra három „feje” az univerzális használatot hivatott demonstrálni.

Rengeteg mindenről fogalmunk sem volt!

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Igaz, az angol kiejtése még hagy maga után némi kívánnivalót, de ezt leszámítva tökéletes a produkciója.
Sztárok
Nemrég Rónai Egon is felbukkant Kadarkai Endre A nagy dilemma című műsorában, ahol elmesélte, hogyan vette fel újra a kapcsolatot a testvérével, akit tízévesen látott utoljára.
Sztárok
Vilmos és Katalin nyilvánossá tették 2024-es karácsonyi üdvözlőkártyájukat, ami természetesen rajongók millióinak szívét forrósította át, ugyanakkor a walesi hercegi pár szakított egy veretes ünnepi...
Sztárok
Egyre nőnek Meghan Markle félelmei, ha pedig beigazolódik a gyanúja, a hercegnére megpróbáltatásokkal teli időszak vár.
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.