Lifestyle

5 nyári finomság a mi kis babakonyhánkból

Mindent a maga szezonjában! – most, felnőttként, anyaként értettem meg azt, hogy miért is olyan jó, ha szezongyümölcsöket és–zöldségeket fogyasztunk. Mit érdekelt engem, mikor mit „kell” enni?! Most viszont járom a piacot, tapintok, szagolok, majd boldogan sütök-főzök. Igazán finomakat, kedvenceket.

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Tudod, hogy nem ez az első receptes-finomságos bejegyzésem – mutattam már neked például, hogy hogyan készíthetsz babapalacsintát és házi felvágottat –, így pontosan tudod azt is, hogy imádok sütni-főzni. Pláne úgy, ha van is kinek. És hát, hogyne lenne kinek! Lölő étvágyával szerencsére sosem volt gond, úgyhogy csak ritkán kihívás a konyhában zsonglőrködés. Azért néha nekem is muszáj trükköznöm, hogy elfogyjon az, amiről tudom, hogy jó, ha elfogy. Igen, itt most – többek között – a szezonális zöldségekről és gyümölcsökről beszélek.

Vadászat a piacon

Korábban nem foglalkoztam túl sokat azzal, hogy a szezonjában csipegessem például a meggyet. Képes voltam például a tél közepén fagyasztott meggyet venni, hogy aztán még jegesen megegyem. És nem különösebben zavart az sem, hogy banánt majszolok augusztusban. Persze, amióta van gyermekem (a legcsodálatosabb teremtés e kerek világon), azóta egy kicsit másképp látom a dolgokat. Tényleg képes vagyok több kört is menni a piacon, hogy megnézzem, hogy hol találok a legjobb áron legszebb és legfinomabb szezongyümölcsöket és–zöldségeket. Úgyhogy idén tényleg többször is megtapsoltam magam, hogy Lölőkémnek mindig „(hó)naprakész” falatokat kínálok. Hogy milyeneket? Megmutatom (a teljesség igénye nélkül).

A sütés-főzésbe már Lölő is bekapcsolódik

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.