Lifestyle

DVBBS-botrány a Balaton Soundon: kiderült, volt-e nemi erőszak

Minden részletre fény derült

A rendőrség ezután zárta le a helyszínt, a nyomozás pedig két szálon futott tovább. A zenekar tagjai ugyanis sietősen távoztak, őket a nyomozóknak minél előbb utol kellett érniük. A másik csapat a rendezvényen gyűjtötte a nyomokat, csikkeket, poharakat, üvegeket. Drogkereső kutyákat is vittek a helyszínre, akik egyértelműen jelezték, hol volt a marijuána.

"Felmerült a gyanú, hogy a lányok ismeretlen anyagot fogyasztottak, majd bódult állapotukban sérelmükre szexuális kényszerítés bűntettét valósították meg" - mondta az alezredes.

A zenekar tagjait és asszisztensüket a reptéren csípték el, átkutatásuk során intim segédeszközökre, illetve nagy mennyiségű óvszerre bukkantak.

A három lány nem emlékezett rá, mi történt a konténerben, a többiek, akik velük voltak, pedig azt vallották, senki nem ért hozzájuk. A nőgyógyász is ezt igazolta. A DVBBS tagjairól kiderült, csupána botránytól való félelmük miatt távoztak olyan sietve. A náluk talált eszközök, illetve a droghasználat eléggé negatív színben tüntette fel őket.

"A zenekar hirtelen eltűnését magyarázza a botránytól való félelmük. A náluk megtalált segédeszközökkel kapcsolatban olyan információkat gyűjtöttünk be, miszerint a fiatalemberek fölöttébb aktív, talán fogalmazhatunk úgy is, hogy a megszokottól eltérő nemi életet élnek" - tette még hozzá az alezredes.

Ezentúl letilthat a Facebook, ha túl sokat posztolsz

Leadfotó: facebook.com/dvbbs

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Sztárok
Marsi Anikó nem olyan rég az exével is farkasszemet nézett a Legyen Ön is milliomosban, mivel ugye Palik László vezette a műsort.