Mostanáig titkolta - Apa lesz az imádott magyar színész-énekes
"Gyerekek, itt a babátok!"
"Sose fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a nőgyógyász azt mondta: gyerekek, itt a babátok! Lefagytunk mindketten, örömünkben sírtunk, nevettünk. Még nem szereztünk be semmit a gyermekünknek, de szervezgetünk, gondolkodunk, már most körülötte forog minden" - tette hozzá az énekes, aki egyetlen percet sem szeretne kihagyni a babázásból, ott akar lenni minden fürdetésnél, altatásnál és pelenkázásnál is.
A magyar színész hirtelen halála után derült ki, felesége várandós
A tragédia előtt néhány nappal komoly fejfájásra panaszkodott, kollégáinak azt mondta, az orvoshoz is elmegy majd. Sajnos akkor már késő volt.