Káprázat Zrt. - Badár Tamás új műsora

Badár Tamás hamarosan új műsorral jelentkezik.

Badár Tamás új műsora

A kockásfülű nyúlon túl… Bűvész a Dumaszínházban? Miért lehet érdekes a humort kedvelő közönségnek? Tették fel sokan a kérdést, amikor Badár Tomi – a nagydumás Badár Sándor fia – első önálló estjéről értesültek. Mint kiderült, az ötlet mégsem volt ördögtől való, mivel Tomi humorát – és finoman fogalmazva – közlékenységét is apjától örökölte. Ily módon a bűvészet és a stand-up műfaj nem is áll annyira távol egymástól, legalábbis ha Badár Tomiról van szó.

Badár Tamás új műsorral jön

A folytatásra sem kellett sokáig várni, az első, A kockásfülű nyúlon túl után, májusban a bűvészzseni új műsorral jelentkezik. „Tulajdonképpen a téma merőben nem fog változik, hiszen a lényeg mindig az, hogy együtt szórakozzunk a közönséggel” – mondja Tomi, akinek új műsorának nagyjából 80%-át még nem látott saját vagy általa átalakított trükk fogja alkotni.

A fiatal tehetség ezúttal is interaktív, a közönséget megmozgató produkciót ígér – szinte az összes trükkhöz igénybe vesz nézői segítséget – szokásához híven egyszerű eszközökkel dolgozik majd, viszont előadásainak továbbra is fontos kelléke lesz a humor.

Az est Káprázat ZRT. címmel a Kompót Dumaklubban kerül színre, szünet nélkül, először május 5-én.

"Jó kihívás, ezért is vállaltam" - Kadarkai Endrével beszélgettünk

Hamarosan beszélgetős műsor indul a Kompót Dumaklubban Kadarkai Endrével. A beszélgetések legalább egyórásak lesznek, és a riporter célja ezúttal sem más, mint, hogy a leendő interjúalanyok mindig a nívó, a teljesítmény szinonimái legyenek – színészeket, zenészeket, írókat, a médiavilág jeleseit tervezi meghívni és nem a celebvilág percembereit ülteti majd le egy-egy beszélgetésre. Kadarkai Endrével az induló műsorról, múltról és jövőről beszélgettünk.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...