Bed&Love

Mire kapható egy szingli nő, ha nyaral? Erre számíthatnak ilyenkor a férfiak

A legtöbben online szervezik a nyaralást

Az utazás szervezését a legtöbben online bonyolítják a megkérdezettek közül, az utazási irodákat inkább mi, nők, illetve az idősebb korosztály képviselői veszik igénybe, mert úgy gondolják, az ott kapott információhoz könnyebb hozzájutni, illetve megbízhatóbb.

„Azt is figyelembe kell venni, hogy az utazási irodák által nyújtott szolgáltatások nem érnek véget azzal, hogy valaki lefoglal egy szállást. Az utazás előtt, alatt és utána is az utasok rendelkezésére kell állni. A nők és a 45-50 év felettiek számára ez különösképpen nagy fontossággal bír, így nem meglepően ők azok, akik gyakrabban felkeresnek személyesen is bennünket” – mondta el az eredményekkel kapcsolatban Kálmán Péter, a Neckermann Magyarország marketing vezetője.

A felmérés szerint a negyvenesek és az ötvenesek költenek a legtöbbet egy-egy utazásra, náluk a legnagyobb az aránya azoknak (10-11%), akik fejenként 300-400, sőt akár 500 ezer Ft-nál többet sem sajnálnak elkölteni nyaralásukra. A legtöbben 50-100 ezer Ft közötti összeget szánnak rá legfeljebb fejenként.

A nők szexuális élete a 40-es éveikben a legrosszabb - A tudomány azt is elárulja, miért

Egy friss kutatás szerint a 40-es éveinkben tudjuk a legkevésbé kiélvezni párkapcsolatainkat, így aztán a szexuális életünknek is annyi. Tudd meg, milyen okok állnak a háttérben, hogy te ne szenvedj hasonló problémáktól!

Ha te is szeretnéd online megtalálni az igazit, kattints ide és nézz körül a Femrandin!

Fotó: virtuoso.com; Leadfotó: maxim.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Bed&Love
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...