Teszteld: hogyan rajzol le téged a gyerek? Ezt gondolja rólad
Ezt rajzolja egy válófélben lévő szülők gyereke
Egy ötéves kislány látszólag vidám rajzát láthatjuk az alábbi képen. Anyukáját rajzolta le, aki a kislány szerint gondoskodó, szerető szülő, ugyanakkor nem tud kilépni egy számára rossz helyzetből, képtelen arra, hogy problémáját megbeszélje valakivel, így a gyermek szerint segítségre szorulna. Emlékszünk még arra, hogy ha nincs házikó a rajzon, akkor melyik szimbólumban látjuk a rajzoló személyét? A középre helyezett, vagy a legnagyobbra rajzolt dolgot kell ilyenkor vizsgálnunk.
Ez a defektes autó az, ami segítségünkre lesz a kislány személyiségének vizsgálatához. Nem egészen világos, hogy merre is menne ez az autó. Az apai (jobb) oldal felé nem tud indulni, mert valami baj történt a kerékkel, és egy fa is az útjában áll. Jobb oldal felé anyuka lába áll az útban. Válófélben lévő, vagy már elvált szülők csemetéinél gyakorta találkozunk ezzel az úttalanság ábrázolással.
A nap színe, sugarai elárulják, hogy a kislány elég szeretetet kap környezetétől. A fában lévő odú egy komolyabb lelki sérülés nyoma, melyet kb. kétéves kora körül élt át. A felhők általában a problémákat jelzik a rajzokon. Itt ez a mosolygó bárányfelhő arra utal, hogy nincs olyan nagy probléma a szülők között. A kis rajzoló szerint rendbe lehet még hozni a komplikációt okozó dolgot.
Az ujjak hiánya nyelvi nehézségre utal
A másik rajzon egy olyan nyolc éves kislánnyal ismerkedhetünk meg, aki nem ismeri édesapját, még sosem találkoztak. Egy kis faluban lakik, ahol mindenki ismer mindenkit. Nagy esemény, ha ebbe a falucskába idegen érkezik, pláne, ha az illető nem tud magyarul. Itt egy olyan jelenetet ábrázol, ahol az idegen kislánnyal játszanak. Nyelvi nehézségeiket az ujjak hiánya jelzi. Ez azért feltűnő a rajzon, mert egyébként egy nagyon szépen kidolgozott, minden részletre odafigyelő alkotás: a pillangó szárnyain megjelenő minta, a cipősarkak kidolgozottsága után meglepő a kezek leegyszerűsített ábrázolása.
Mitől lesz egoista és hiú a gyerek?
Nevelési bakik, amiket semmiképpen ne kövess el!