Kisbabát vár Rúzsa Magdi – Végre valóra válik az énekesnő álma
Már régóta vágyott az anyaságra
Nyílt titok, hogy Rúzsa Magdi egy ideje már készül, sőt vágyik az anyaságra, ezt korábban több interjúban elárulta. Azt is tudni lehet, hogy az énekesnő nem szeretne hosszú időre kiesni a munkából a baba miatt, azt tervezi, viszi magával mindenhova a picit. A gyermek apukája, akivel már évek óta élnek boldog párkapcsolatban, egyetemi docens, akinek Magdi szerint rendkívül jó a humora. Sajnos ennél többet nem árult el róla.
„Nem vagyok benne biztos, hogy a karrieremben várható hosszabb pihenés. Nyilván eljön majd az a pillanat, hogy szeretnénk gyereket vállalni, és akkor lesz egy nagyon-nagyon rövid időszak, amit megkövetel a gyerekvállalás, de én inkább az a típus leszek, aki húzza maga után a gyerekét a koncertekre. Biztosan tudom, hogy nem bírnám koncertek és fellépés nélkül” – nyilatkozta korábban a Borsnak.
Ha te is gratulálsz Magdinak, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Rúzsa Magdi: "Egy ideig úgy gondoltam, hogy olimpiai bajnok leszek!"