Fashion&Beauty

57 éves és csodásabb, mint valaha – Sharon Stone csúcsformában van

23 évvel ezelőtt ő volt a szexszimbólumok szexszimbóluma. Mindenki az Elemi ösztön szőke démonáról beszélt. Azóta eltelt két évtized, Sharon Stone-on azonban látszólag nem fog az idő.

Még egy gyönyörű nő aggódhat a külseje miatt

Sharon Stone az 1992-es Elemi ösztön után azonnal világhírnévre tett szert, rengeteg filmben láthattuk viszont, aztán hirtelen eltűnt a reflektorfényből. A híresen magas intelligenciájú színésznő mély depresszióba esett, nehezen tudta elfogadni csodás külsejét (igen, ez még a hozzá hasonlóan gyönyörű emberekkel is előfordul néha…). Saját elmondása szerint gyakran bezárkózott a fürdőszobájába egy üveg borral, és addig nem volt hajlandó kijönni, amíg meg nem békélt azzal, hogy az idő vasfoga bizony rajta is nyomot hagyott.

Gladiátor stílusban

Mindez persze meg sem látszik Sharon-on, aki úgy összeszedte magát, hogy ismét régi fényében tündököl. Nemrég egy malibui villa erkélyén pózolt egy fotósorozathoz, és olyan alakja van 57 évesen is, hogy leesett az állunk. Nagyon kíváncsiak vagyunk a képekre, hiszen a fotózás stylingja nagyon ígéretesnek tűnik. Sharonnak remekül áll a lenge fehér ruha, a gladiátorszandál és a tüsi haj, a metálos sminkjét pedig egyenesen imádjuk.

A fotózás további képeiért kattints!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...