Fashion&Beauty

Jótékonyságból ötös: Hatalmas sikerrel zárult a maratoni hajvágás

Remekül sikerült a REDKEN által szervezett jótékonysági hajvágás, a Cut-a-Thon: a sztárfodrászok – többek között Ternyák Kata, Hajas László és Zsidró Tamás – és csapataik egy napon keresztül csinosítgatták az adományozók frizuráját, ennek köszönhetően pedig jelentős összeg gyűlt össze a Bethesda Gyermekkórház részére. Természetesen a Femcafe csapata is vágatott – boldogok vagyunk, hogy egy ilyen nemes ügy mellé állhattunk!

Hajvágással egy életért

A REDKEN minden évben megszervezi jótékonysági hajvágását, a befolyt összegből idén a Bethesda Anyák Háza megépülését segítette: a márka, a Hajas, Zsidró, Imagine, A-list Salon, Kucsera Hajszalon, a szépülni vágyó vendégek és az eseményt támogató partnerek, mint a bwnet.hu, a Femcafe.hu és a Uber 900.000 Ft-tal járult hozzá a cél eléréséhez.

A résztvevőknek egy jelképes összeget (10 ezer Ft) kellett befizetniük, vagy ha úgy tetszik, adományozniuk, cserébe pedig egy hajdiagnosztikából, hajvágásból, ápoló mosásból, stylingból és két termékből álló csomagot kaptak - illetve a felemelő érzést, hogy hozzájárulásukkal egy kicsit ők is segíthetnek másokon. Olyan sztárok is ott voltak egyébként a L'Oréal Akadémián, mint Szinetár Dóra, Janza Kata és Nagy Adri.

Nagy a nyüzsgés

Még több képért kattints a következő oldalra!

Videó: bwnet.hu; Fotók: Karsay Katalin, Varga Bernadett

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...