A fürdetés árnyoldala - Egy anya naplójából

Nincs is kedvesebb látvány a babakádban pancsoló édes, kicsi, hurkás lábú gyermeknél. Fröcsköl, csapkod és hangosan kacag. Valami ilyesmi kép volt az én fejemben is a fürdetésről, ami aztán nagyon gyorsan köddé vált.

A gyerek nem adta meg magát

A fürdetésre – mint minden másra – nagyon alaposan felkészültünk. A gyönyörű babakád csúszásgátlóval, a vízben nagyon drága, antiallergén, ibolya illatú fürdető hab és sampon egyben, ami „top-to-toe” és nem csíp. Sőt, vízfelszínen úszó hőmérőnk is volt, hogy a megfelelő hőmérsékletű, a pár napos baba számára ideális fürdővizet tudjuk prezentálni. Tehát minden eszközünk megvolt arra, hogy illatos, puha babát varázsoljunk nap végére. Mindehhez csak a gyermek nem adta magát.

Csak mi hárman

Az első fürdetéshez teljesen nyugodt körülményeket generáltunk. Nem voltak nézők, nagymamák, rokonok, csak mi hárman. Alig 10 perc alatt együttes erővel kihámoztuk a gyermeket a ruhájából. (Határozottan elégedettek voltunk a szintidővel, hiszen a férjem sosem, én pedig csak kislánykoromban, a játékbabámat öltöztettem utoljára.) Behelyeztük a kádba, amikoris égtelen, véget nem érő bömbölésbe kezdett. Nagyon-nagyon keservesen és hangosan bőgött. Vigasztalhatatlan volt és egészen addig tartott, míg ki nem vettük a kádból. Sebaj, azért gratuláltunk magunknak, mégiscsak megcsináltuk!

Fotó: t4tdrestoration.ca

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
E-mail cím nélkül gyakorlatilag létezni sem lehet a mai digitális világban. Pont ezért kell nagyon vigyázni, hogy ne kerüljön rossz kézbe a Gmail fiókunk.
Egészség
A szakértő mindenkit arra figyelmeztet, hogy bizony vannak olyan ételek, amelyeket nem ajánlott fogyasztani, ha koronavírussal fertőződtünk meg, de az egyszerű torokfájást is rosszabbíthatják ezek az...
Sztárok
Los Angeles körzetében további kötelező kitelepítést rendeltek el a lakott területet fenyegető bozóttüzek miatt. Az ott élő Palácsik Tímea nagyon kiakadt.
Lifestyle
Megérkezett a hidegfront, ami északkeleten kemény havazással köszöntött be. Jönnek a fagyok, és elkezdődik a sózás is.
Utazás
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi...
Lifestyle
Idén temérdek új tévészéria és mozifilm közül válogathatnak majd a cinephile-ek, de azokról az évfordulós klasszikusokról sem érdemes elfeledkezni, melyek most újból aktualitást nyernek.