Détár Enikő: Álmomban sem gondoltam volna, hogy újra szerelmes leszek

A bíróság tavaly mondta ki hivatalosan, hogy Détár Enikő és Rékasi Károly házassága harminc együtt töltött év után véget ért. A színésznőnek sok időbe telt, mire összeszedte magát, bár sokáig még abban bízott, hogy volt férje visszatalál hozzá, ma már örül, hogy szerelme, Péter rátalált.

Péter jött, látott, győzött

Amikor Enikő és tíz évvel fiatalabb kedvese megismerkedtek, a vörös hajú szépség hónapokig várt, mielőtt a nyilvánosság előtt is felvállalta volna kapcsolatát. „Nem is értem, hogy tudtam beengedni valakit az életembe. Azt gondoltam, óriási falakat építek majd magam köré, és senki sem lesz képes arra, hogy ezeket az akadályokat leküzdje” – árulta el Enikő a Best magazinnak.

A kezdeti vívódások ellenére ma már nem bánja, hogy Péter mellett kötött ki.

„Nem hiszem, hogy harminc évet csak úgy, egyik napról a másikra el lehet felejteni, de Péterrel erről is lehetett beszélni. Nincsenek elvárásaink egymással szemben. Én már nem akarok férjhez menni, nem akarok gyereket szülni. Addig szeretnék ebben a kapcsolatban lenni, amíg jó” – így a színésznő.

Fotó: Super TV2

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.