„Féltünk, hogy a közönség előtt nem fog menni” – Ilyennek látta Kucsera Gáborék táncát Tápai Szabina

Noha Kucsera Gábornak nem szokása félni a megmérettetésektől, szombat este kisebb lámpalázzal lépett a Dancing with the Stars parkettjére – erről ő maga, illetve a stúdióban szurkoló felesége, Tápai Szabina is mesélt a Femcafe.hu-nak.

Szambával indítottak

Szombat este elstartolt a Dancing with the Stars ötödik évada, melyben ismét hazai hírességek bizonyítják be profi táncparterük mellett, hogy nem csupán a saját területükön sikeresek, hanem a parketten is tudnak emlékezetes pillanatokat okozni. Az idei 10 páros között üdvözölhette a közönség az első élő show-ban Kucsera Gábort és Stana Alexandrát, akik korábban meséltek arról, mennyire örültek, hogy közösen vághatnak ebbe a kalandba, ugyanis régóta jó viszony fűzi őket egymáshoz. Pedig a világ- és Európa-bajnok kajakozó sokáig nem szeretett volna részt venni a versenyben, és három évet kellett arra várni, hogy igent mondjon a felkérésre – erről korábban hosszabban is nyilatkozott szerkesztőségünknek. Nos, 2024-ben végül úgy döntött, kipróbálja magát ebben az új szerepben, szombat este pedig egy fergeteges szambával bizonyította be, hogy készen áll a megmérettetésre. Habár a zsűri részéről nem repkedtek a magas pontszámok, sok pozitívummal és dicsérettel illették a produkciót, amely a nézők tetszését is elnyerte, így a páros jövő héten is tovább küzdhet a győzelemért. A műsor után elmesélték, hogyan érezték magukat az este folyamán, a sztársportoló helyszínen szurkoló felesége, Tápai Szabina pedig elárulta, hogy tetszett neki a produkció.

„Kicsit attól féltünk, hogy a közönség előtt nem fog menni, de én nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt le tudta küzdeni” – fogalmazott többek között a kézilabdázó.

Az interjúkat az alábbi videóban hallgathatod meg:

Mindenki meglepetésére nekik már az első élő adás után búcsút kellett inteniük a népszerű táncversenytől.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A mai nappal kezdetét vette a kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve: cikkünkben most eláruljuk, mire számíthatnak az előrejelzések szerint idén a különböző jegyek.
Sztárok
Egészség
Bár egy alapvetően a szervezet számára nagyon fontos és általános vitaminról van szó, az adagolását illetően azért nem árt vele vigyázni.
Sztárok
A 49 éves Eva Longoria sokakat lenyűgözött a közelmúltban közzétett fürdőruhás fotóival, ám többen is kiszúrtak egy érdekes részletet, amit a poszt alatti kommentszekcióban is téma tárgya lett.
Fashion&Beauty
Madonna 28 esztendős lánya, Lourdes Leon merész, teljesen átlátszó szerelésben hódította meg a párizsi divathetet.
Lifestyle
A Bak ma bármit elérhet, amit a fejébe vesz. Napi horoszkóp.