Sacher kontra Demel: A nagy tortaháború

A Demel-tortateszt

Tortatesztünket a Demelben kezdtük, mert a történet ismeretében hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy az ő receptjük az autentikus. A Demel sokoldalú cukrászda igazi különlegességekkel, történelmi múlttal, gazdag sütemény- és édességválasztékkal és nem utolsósorban egy látványműhellyel.

Az objektivitás miatt főkóstolónak a Sacher-rajongó kislányomat kértem fel, akinek a torták mellett a két hely forró csokoládéját is össze kellett vetnie.

A Demel-féle torta, ami egyértelműen eltér a kommersz sacherektől, nem okozott csalódást. A piskóta világosabb barna színű és nem csokoládéízű, a süteményben nem domináns a baracklekvár, a csokoládébevonat vékony, összességében kifejezetten elegáns süteménnyel volt dolgunk. A forró csokoládé egyértelmű és elsöprő sikert aratott.

A Cafe Sacherben

A közönség a Kärtnerstraße 1 szám alatti Sacher Eckben és a Philharmoniker Straßéról nyíló Sacher Caféban is jellemzően külföldi. Amíg a Demel hangulata közelebb áll a tradicionális bécsi kávéházak otthonosságához, a Landtmannhoz vagy a Sperlhez, a Sacher ugyanezt egy luxushotelhez méltó stílusban adja elő. A választék karcsúbb mint a Demelben, itt minden a torta körül forog.

A tortaszelet méretes tejszínhabpamaccsal érkezik. A piskóta színe sötétebb, állaga egy leheletnyivel teltebb, de ebből sem érezni ki az epigonokra jellemző csokoládéízt. A baracklekvár a közbülső extra réteg miatt meghatározóvá válik, a csokoládébevonat is vastagabb mint a Demelben.

A Sacher-féle torta esetében ízeiben karakteres, élménygazdag süteményről beszélhetünk, míg a Demel-féle torta a kifinomultságával hódít. Utóbbi mellé simán befér akár egy Mária Terézia-kávé is, a Sacherben legszívesebben egy pohár Coke Zerót ittam volna. A szakértő ítélete szerint a Sacher-féle torta nyert, de a forrócsokiban a Demel volt a győztes.

A lényeg, hogy a kávéház nem lóverseny. A sütemény és a kávé fogyasztásának adjuk meg a módját, a Gemütlichkeit jegyében töltsünk el vele annyi időt, amennyi csak jólesik. (Apropó, a Sacherben nagyon jó az Esterházy. :))

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...