Így szűrd ki Facebookon a felesleges ismerőseidet!

Egy új webalkalmazás segítségével olyan facebookos statisztikákhoz juthatunk, amihez korábban nem: megtudhatjuk többek között azt, hogy melyik ismerősünk lájkolt legtöbbször bennünket vagy éppen azt, hogy mely országokban élnek barátaink.

A statisztikák szerelmeseinek

A Friend or Foe alkalmazást a többnyire vírusirtók gyártásával foglalkozó Kaspersky fejlesztette ki. Használatához nem kell mást tennünk, csak felkeresni az oldalukat és bejelentkeznünk Facebook azonosítónkkal.

Ezt követően a rendszer elkezdi feldolgozni az adatainkat, amely egy kis időbe kerül, de érdemes kivárni, ezt követően ugyanis már láthatjuk is a statisztikákat. Itt listába szedve megtaláljuk az általunk letöltött összes facebookos alkalmazást, így amelyikre már nincs szükségünk, egy kattintással törölhetjük is.

Az oldalon megnézhetjük az ismerőseink statisztikáit, többek között azt, hogy hol élnek. Egy helyre összegyűjtötték nekünk saját fotóinkat, illetve azokat, amelyeken bejelöltek bennünket.

A webalkalmazás segítségével fény derül arra, mely ismerősünk lájkolt a legtöbbször bennünket, és ki az, akivel semmilyen interakciót nem folytattunk, tehát csak egy szimpla Facebook ismerősről van szó, akit talán nem kedvelünk vagy nem is ismerünk személyesen. És ha már így kiszűrtük őket, akár törölhetjük is őket, hiszen mi értelme az ilyen virtuális kapcsolatoknak?

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Jó, ha tudsz róla! Így változik a Facebook - Katt ide!

Fotó: parade.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!