A nők szomjazzák a figyelmet

Miután a Dove hazai kutatása kimutatta, hogy a nők akkor érzik magukat szépnek, ha dicséretet kapnak, ezért idén a magyar hölgyek önbizalmát szerették volna erősíteni rendezvényekkel, filmekkel és rengeteg bókkal. (x)

Az ingyenes eseményeik ezreket mozgattak meg, hiszen egész napos tanácsadással, bőrvizsgálattal várták a hölgyeket, hogy ők is meglássák a bennük rejlő szépséget. Sőt, bárki szakértő segítséget kérhetett Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyásztól, és Szily Nórától is.

A résztvevők szívesen osztották meg bókjaikat a többi látogatóval, így a hatalmas Bókfalra alkalmanként közel ezer bátorító és önbizalom-növelő üzenet került ki. A hölgyek a Dove idei kampányának aktív részeseivé is váltak, inspirálva nőtársaikat, illetve az urakat is, hogy bókoljanak többet.

Szily Nóra a budapesti eseményt követően elmondta „Igazi pörgős szombatunk volt. Talán a fránya őszi idő is kedvezett nekünk, hisz a morcos arcok oly könnyedén és szívesen váltottak mosolyra! Kígyózó sor, sűrűn írt bókok, huncut kacajok – ez volt a leltár a bókfal előtt.

És az én kanapémon sem volt üres járat. Most tárták a legtöbben elém személyes történetüket, elakadásaikat. A gesztus, amit az emberek felé ezzel az eseménnyel tettünk – megnyitotta a szívüket. Megtisztelő volt, és időnként megrendítő. Újra és újra rácsodálkozom arra – amit eddig is sejtettem: A nők szomjazzák a figyelmet.”

A nők értékelik a márka pozitív kezdeményezését, és szívesen vettek részt az eseményeiken, ahol mind lelki, mind testi kényeztetésben részesültek. Habár az idei országjáró rendezvénysorozatnak most vége, a márka nem feledkezik meg a hölgyekről.

A Facebookon elindított bókküldő applikációjával is arra ösztönzi az embereket, hogy kedveskedjenek egymásnak. A bókolás, szeretteink megdicsérése így mostantól az online világban folytatódik: https://www.facebook.com/DoveMagyarorszag

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.