Iskolakezdés és stressz - Hogyan segíthetünk gyermekünknek?

Itt a becsengetés ideje! Vajon az új kisdiákok, vagy a már rutinos iskolások között milyen formában jelenhet meg az iskolakezdéssel együtt járó stressz, illetve szülőként mivel csillapíthatjuk ezt a helyzetet? A cikk szakértője Prof. Dr. Bagdy Emőke neves klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, gyakorló kisgyermekes anyukaként pedig Keleti Andrea osztja meg velünk tapasztalatait.

Keleti Andrea kisfia, Máté idén már 2. osztályos, így közeli élmény az iskolakezdés a családnak.

Kisfiad, Máté tavaly kezdte az első osztályt egy két tannyelvű általános iskolában. Könnyen ment az iskolakezdés, vagy észlelhető volt rajta bármiféle stressz az új helyzettel kapcsolatban?

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Szerencsések voltunk Mátéval- kezdi Andrea-, nagy lelkesedéssel vetette bele magát a feladatokba. Kiderült róla, hogy nagyon elszánt kisfiú, gyorsan sok sikerélménye lett. Iskolájában mindenki nagyon jó képességű, így egészséges versenyhelyzet is van a gyerekek között. Stresszhelyzetet nem éreztünk Rajta, sőt, inkább élményszámba ment az iskolakezdés. Egyedül az első pár napban a közösség megszokása jelentett feladatot, ami ilyenkor érthető, ezen gyorsan túllendültünk.”

Hogy látod, mi segítheti a gyerekeket abban, hogy újra örömmel járjanak iskolába és beleszokjanak a több hónapos rutinba a nyári szünet után?

„Talán, hogy a gyerekek már hiányoznak egymásnak a szünet után, inkább csábító erő, mint a tanulnivalók. De Mátéval például már most készen vagyunk az egyes tantárgyakhoz tartozó könyvek, füzetek becsomagolásával –minden más színű-, Neki még izgalmasak a szép tollak, ceruzák is. Viki 7. osztályba megy, Vele inkább a különórák, és a jövőbeli céljai a meghatározók, hiszen most már a továbbtanulás is téma köztünk”- meséli Keleti Andrea.

Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta segítségét kértük e téma szakmai oldalának vizsgálatában.

„Minden új helyzet, amihez még nem tudjuk, hogyan fogunk tudni alkalmazkodni - általában mindenkinek stresszhelyzet - kezdi a szakértő. Ilyen az új, ismeretlen iskola az első osztályba lépő gyermeknek: vajon mi vár rá?”

„Ilyenkor úgynevezett regresszió jön létre: a gyermek saját, már elért viselkedési színvonala alá kerül, gyermekded módon keresi a biztonságot. Előfordulhat, hogy ujját cumizza vagy bepisil, mintha kicsi gyermek volna. Ez normális, azt üzeni a szülők felé, hogy ne hagyjatok itt, én még kicsi vagyok. Mindez olyan általános jelenség, hogy minden szülőnek fel kell készülnie rá, valamilyen módon ez a regresszió és félelem meg fog nyilvánulni – hallhatjuk a Professzor Asszonytól.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek?

„Az édesanya megérti, hogy az ölelése és biztonságot adó szeretete mennyire fontos, ezért azt kifejezi fizikailag és szavakban egyaránt. Nagyon fontos a bátorítás: „Tudom, hogy az én fiam/lányom (keresztnéven nevezés, nem babáskodó becenév!!! ) olyan ügyesen és okosan fog tudni viselkedni az iskolában, hogy büszke lehetek rá.”Ilyen és ehhez hasonló bátorító, biztonságadó, és szeretetet kifejező beszéddel tudjuk megerősíteni gyermekünket.”- fejti ki a Prof. Dr. Bagdy Emőke.

Családi Hétvége

Az iskolakezdéssel járó feszültségek mellett az egyik budaörsi lakberendezési áruház sem megy el szó nélkül. 2013. szeptember 7-én és 8-án - könnyebbé téve a gyermekek számára a nyári szünet elmúltát- újra Családi Hétvégét tart. Ezen a két napon azon családok számára kínál kihagyhatatlan lehetőséget az áruház, akik vásárlásukat gyermekeikkel tervezik (részletek a szórólapon).

Az esemény fő médiatámogatói a Nickelodeon és a Nick Jr. gyermekcsatornák. A Nick Jr. csatorna olyan oktató jellegű mesékkel segíti az ovisok és a legkisebbek tanulását, mint a Dóra a felfedező, a Bubbi Guppik vagy a Team Umizoomi, míg a Nickelodeon a kisiskolásoktól kezdve az egész család számára nyújt élvezetes és színvonalas szórakozást népszerű rajzfilmjeivel és sorozataival, mint a SpongyaBob Kockanadrág, a Tini Nindzsa Teknőcök vagy a V, mint Viktória.

A kilátogatók ismét találkozhatnak élőben SpongyaBobbal! A hétvége fő fellépői: Vig Balázs meseíró, Babos Bábos Társulat, Buborék Együttes. A rendezvény fő támogatói: Intersport, Microsoft. Ami a gyerekekre a színpadi programokon kívül vár: Nickelodeon Rajzverseny, kézműves foglalkozás, lufihajtogatás, arcfestés, Kalóz Kaland, trambulin és ugrálóvár!

Gyere el és légy részese a budaörsi lakberendezési áruház fantasztikus Családi Hétvégéjének szeptember 7-én és 8-án 10.00-18.00-ig! Bővebb információ a hétvége kapcsán: kika.com/hu/aktualis/

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Christmas
Az 53 éves médiaszemélyiség hajdanán még a karácsonyt is utálta, mára azonban megbékélt az ünneppel: egyedül a különböző vásárok hozzák ki a sodrából.
Sztárok
A TV2 már régóta tartogat egy műsort, aminek Lékai-Kiss Ramóna lesz majd a műsorvezetője.
Lifestyle
Az otthoni wifi-hálózat innentől kezdve még nagyobb veszélynek lehet majd kitéve, nem árt óvatosnak lenni.
Sztárok
Úgy tűnik, Meghan Markle nem igazán nyerte el minden szomszédja szimpátiáját Montecitóban, ahol férjével és közös gyermekeivel élnek – egy lakos például kíméletlen szavakkal illette a hercegnét.