Metál, A fekete zongora és zombik - Interjú ByeAlex-szel

Eheti interjúnkban ByeAlex-szel beszélgettünk, aki elárulta, hogy régen nagyon sok metált hallgatott, de gyűjtötte az Animal Cannibals kazettáit és imádja a zombifilmeket. Fény derült arra is, hogy hipszternek tartja-e magát, illetve hogy kik a kedvenc költői. Továbbá, hogy miért nem szereti, ha József Attila-verseket énekelnek, arról nem is beszélve, hogy melyik világhírű zenésszel inna meg legszívesebben egy csésze kávét vagy egy pohárt bort.

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán filozófia szakon szerezted diplomádat. Miből írtad a szakdolgozatod? Mikor és hogyan kezdett el érdekelni a filozófia?
Lakatos Imre tudományfilozófiájának induktív aspektusai címet viselte a szakdolgozatom. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban volt filozófiaoktatás, ahol én mutatkoztam tehetségesnek az osztályból. A tanárom ajánlotta figyelmembe ezt a szakot, nekem pedig tetszett, ezért jelentkeztem erre a szakra. Akkor még normális felvételi volt, írásbeli és szóbeli vizsgán kellett bizonyítanunk a rátermettségünket, nem juthattunk be hozott pontokkal. A filozófia szakot végül hárman végeztük el.

Egészen fiatalon kezdtél zenével foglalkozni. Melyek voltak az első zenei élmények, amelyek a legnagyobb hatást gyakoroltak rád?
Mióta az eszemet tudom, gyűjtöm a lemezeket, régebben pedig még kazettákat is vásároltam. Az első komolyabb zenei hatások 11-12 éves koromban értek. Az egyik első kedvenc együttesem az Animal Cannibals volt, gyűjtöttem a kazettáikat. Aztán mentem sorban végig a különféle zenei stílusokon, eleinte hiphopot hallgattam, aztán rockot, aztán metált, aztán nagyon sokáig metált, aztán megint lágyabb rockot, aztán elektronikus zenét, az utóbbi időkben pedig leginkább semmit.

Az ismertséget a Csókolom című dal hozta meg számodra, amiről egy interjúdban azt nyilatkoztad, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, ez pedig a tiéd. Ezek szerint már nem annyira szereted ezt a dalt?
Ez a dal több mint két évig készült, ami igazi kínszenvedés volt. Több stúdióban is jártam, de mindegyiket rossznak találtam, nem tudtam együtt dolgozni velük. Azért tartom ezt a dalt a saját keresztemnek, mert nagyon sokáig kerestem a hangzását, hosszú időbe telt, mire elnyerte a végső formáját. Voltak pillanat, amikor majdnem fel is adtam, mert úgy voltam vele, hogy akkor ebből most már nem lesz semmi. Végül sikerült mégis összehozni.

A zsűritől kapott 16 ponttal utolsóként kerültél be A Dal négyes szuperfináléjába, a közönségszavazáson viszont a te produkciód kapta a legtöbb SMS-t. Mennyire lepett meg a végeredmény?
Semennyire. Nem vagyok az a meglepődős típus. Amikor a négybe bekerültem, akkor természetesen már megfordult a fejemben, hogy az előző műsorokból okulva lehet, hogy én fogok nyerni. Amikor még nyolcan vetélkedtünk, akkor még nem gondoltam arra, hogy bejuthatok a legjobb négy versenyző közé. Az igazság az, hogy nem is akartam a legjobb négybe bekerülni, mivel már azt is óriási eredménynek tartottam, hogy idáig eljutottam és ilyen sok embert megérintett a dalom.

A győzelmed utáni sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy azért nem akartál jelentkezni A Dalba, mert nem érezted magad elég rutinos előadónak, ahogyan te fogalmaztál, „nem volt meg a megfelelő színpadi jelenlétem”. Nagy nyomást gyakorolt rád a kiadód, a CLS Music, hogy mégis szerencsét próbálj a műsorban?
Nem nevezném nyomásnak, hiszen semmi rosszat nem akartak. Ők azt szerették volna, hogy többen megismerjenek, legyen már egy koncertképesebb közönség, mert tudták, hogy nyáron szeretnék elkezdeni koncertezni. Nekik csak ennyi volt a céljuk. Én először ellenkeztem, hogy tévéműsor, ne vicceljetek már, engem egyáltalán nem érdekel ez az egész, én nem megyek. Aztán a kiadó vezetője, Bérczes Ádám meggyőzött. Rámutatott arra, hogy ez egy nagyon jó promóciós lehetőség, ahol előadhatom a dalomat, bemutatkozhatok dalszerzőként, de akkor még nem is reméltük, hogy az első is lehetek.

Szerinted miben rejlik a Kedvesem című dalodnak a varázsereje, amivel pillanatok alatt rabul ejti az embereket?
Az őszinteségében. Nincsenek benne manírok, egy olyan érzést ragadtam meg benne, amit valamilyen formában mindenki érzett már. Szóval szerintem elsősorban a dalszövegen van a hangsúly. Igyekeztem benne metaforákat használni, tudatosan, mindent jelentéssel felruházva. Azt azért elárulom, hogy a szívemhez közelebb áll a régebbi verzió, amit pár hónapja fel is töltöttem az internetre, szerintem érdemes azt is meghallgatni.

A dalt magyarul és svédül fogod elénekelni Malmöben a második elődöntőben május 16-án. Ez kétségkívül merész húzás, hiszen többségében angolul szoktak ott énekelni. Miért döntöttél így? Nem gondolod, hogy ezzel a saját esélyeidet rontod?
Nem. Éppen az lenne furcsa, ha nem magyarul énekelném el. Gondolj bele, hogyan nézne ki egy olyan előadás, ahol egy olyan dalt adok elő angolul, amit korábban csak és kizárólag magyarul énekeltem. Ami a refrén svédül való eléneklését illeti, ahhoz még engedélyre van szükségünk, amit még nem kaptunk meg, de reméljük, mielőbb összejön ez is.

Mit szóltál a hazai sztárvilág fröcskölődő kirohanásaihoz, amikkel téged kritizáltak a győzelmed után?
Megmondom őszintén, hogy én nem is ismerem azokat az embereket. Akár elhiszed, akár nem, de én tényleg nem nézek tévék, nem olvasok bulvármagazinokat. Persze van egy-két olyan név, amelyeket itt-ott hallottam már, de most sem és akkor sem foglalkoztatott különösebben, hogy mit gondolnak rólam vagy a produkciómról. Én teszem a dolgomat a legjobb tudásom szerint, azt pedig elfogadom, hogy nem mindenkinek tetszik, amit csinálok.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!
Fashion&Beauty
Tökéletes és kifinomult választás az ünnepi időszakra.
Lifestyle
Karácsonykor intenzíven vásárolunk, és rengetegen már internetről rendelnek. Az OTP Bank azonban figyelmeztetést adott ki, hogy nem árt óvatosnak lenni.