Fashion&Beauty

Így őrizd meg bőröd szépségét a 20-as éveidben

Bőrünk életkora gyakran nem egyenlő valódi életkorunkkal. Vannak olyanok, akiknek bőre még idősebb korban is tini állapotban van, míg olyan huszonévesek is léteznek, akik korai bőröregedéssel küzdenek.

Az arcápolást nem lehet elég korán elkezdeni, főleg ha azt szeretnénk, hogy bőrünk később is üde és hamvas legyen. Borbély-Szoják Zsanett, a Royal Clinics orvos-esztétikai központ szépségápolási szakértője elmondta a legfontosabb tudnivalókat a napi arcápolási rutinról a huszonéves korosztály számára.

A 20-as évek a megelőzés időszaka
Bár 20-as éveinkben még nincsen okunk ráncok miatt aggódni, ez az időszak, mikor kialakult bőrápolási szokásaink megalapozzák, hogy mikor tűnnek fel az öregedés első jelei az arcunkon. Ilyenkor a jövőbeli károk kivédésére helyezzük a hangsúlyt. „Ebben az időszakban nem szükséges még drasztikus lépéseken vagy speciális összetételű készítményeken gondolkodnunk, próbáljunk minél természetesebb összetevőket tartalmazó készítményeket választani” - vallja a szakértő.

Alapos arctisztítással a makulátlan arcbőrért
A szakemberek nem győzik eleget hangsúlyozni, a legfontosabb, hogy a 20-as éveinkben az arctisztítás napi rutinná váljon. „Az esti arcápolást minden esetben tisztítással kezd, hogy eltávolítsd a lerakódott szennyeződéseket. Ha valaki rendszeresen alapozót használ vagy mitesszeres, aknés a bőre akkor az arctejek és a tonikok használata nem elegendő a teljes tisztításhoz, mert ezekkel nem lehet a pórusokból megfelelően eltüntetni a szennyeződéseket. Habár a bőr úgy néz ki, mintha már tiszta lenne, mikrokamerákkal nagyon jól látszódnak a pórusokba ragadt szennyeződések, valamint az alapozó maradványok. Mivel a krémek felszívódása legnagyobb mértékben a pórusokon keresztül történik, egy jól felszívódó krém beviszi magával a szennyeződést is, ami további gyulladásokat és aknékat okozhat. Megfelelő pórustisztítást habzó, mély tisztítókkal ajánlott végezni (este és reggel is), ami lehetőleg a bőr pH-jával megegyező vagy annál alacsonyabb, tehát enyhén savas legyen”- tanácsolja Zsanett.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.