A lakásdíszítés bonyodalmai

Fiúkkal nem könnyű ám, mert azonnal akasztanának mindent mindenhova, én meg azért szeretem átgondolni, megtervezni, hogy hogyan lenne tökéletes. Koszorút már az őszi szünet alatt készítettünk, így azzal már nem kellett bíbelődni, de azért egy kicsit azt is karácsonyiasítottuk még.

A fiúk már hetek óta nyaggatnak, hogy díszítsük fel a lakást, de azért ősszel szerintem még nem illik, így nagy nehezen rábeszéltem őket, hogy várjuk meg a decembert vele. Így most hétvégén eljött az idő és erre természetesen ők is nagyon jól emlékeztek.

Hetek óta folyamatosan vásárolgattam minden féle szépséget, hogy tökéletes legyen a remekmű. Textil boltban, kreatív boltban és a piacon is fantasztikus kincsekre leltem. El se hittem, mennyi csodás dolgot lehet kapni és ráadásul nem is olyan drágán.

A rengeteg dolog közül hirtelen azt sem tudtam, mit vegyek meg, mert annyira tetszett minden. Azon is elgondolkoztam, hogy több díszt kéne csinálni, hogy az összes ötletet, szín és hangulat kompozíciót megvalósíthassam, de inkább visszafogtam magam és egy irány mellett döntöttem.

Fiúkkal nem könnyű ám, mert azonnal akasztanának mindent mindenhova, én meg azért szeretem átgondolni, megtervezni, hogy hogyan lenne tökéletes. Koszorút már az őszi szünet alatt készítettünk, így azzal már nem kellett bíbelődni, de azért egy kicsit azt is karácsonyiasítottuk még.

Íme a végeredmény!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy az ittas vezetés az egyetlen olyan tényező, amely végzetes balesetekhez vezethet, pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Lifestyle
A betörések megelőzése érdekében fontos, hogy figyelj az apró, gyanús jelekre, és ne vedd félvállról őket. Légy elővigyázatos, tarts kapcsolatot a szomszédokkal, és ha bármi gyanúsat észlelsz, ne...
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.