Varázslatok Múzeuma

Évtizedek óta kedvelt úticél a Cornwallban, pontosabban Boscastle-ben található különleges és kissé hátborzongató múzeum, melynek gyűjteménye egyedülálló, hisz a boszorkányság világát tárja a látogatók szeme elé.

A múzeum alapítása
A különleges múzeum alapítója Cecil Williamson, aki rendkívüli módon érdeklődött a varázslás és a boszorkányság iránt, így gyűjtőmunkába kezdett. Utazásai során bejárta Angliát és környékét, sőt még Zimbabwébe is ellátogatott egy-egy legenda vagy különleges tárgy megismerése végett.

A kiállítást a híres Statford-upon-Avonben szerette volna megnyitni, de rendkívüli ellenállásba ütközött, így 1951-ben Castletownban nyílt meg a különleges tárlat. Man szigetén azonban a helyi keresztények állandó zaklatása lehetetlenítette el a tárlat látogatását, sőt az ellenállás gyújtogatásokba torkollott.

Williamson ezért az ekkor már múzeumméretűre növekedett tárlatát Cornwallba költöztette, majd 1996-ban el is adta a helyet és még abban az évben el is hunyt. A múzeum üzemeltetése jelenlegi helyén problémamentes, hisz a helyiek tudják, hogy jelentősen fellendíti idegenforgalmukat a bizarr hely.


Sátánizmus és fehér mágia
A világ legnagyobb ilyen tematikájú gyűjteményének tartják a cornwallit, mely a boszorkánysághoz kapcsolódó tárgyak és feljegyzések sokaságát birtokolja.

A látogatók nemcsak festményeket és fotókat láthatnak a múzeumban, hanem elképesztő mennyiségű tárgyat, melyek a sötét mágiához, a sátánizmushoz, szent helyekhez kapcsolódnak. Persze főként a fehér mágia az uralkodó a Varázslatok Múzeumában, ahol a javasasszonyok, a varázsigék és a gyógyító varázslatok dokumentumai is kiállításra találtak.

Boszorkánykonyha
A hely különlegessége azonban témáját és elképesztő mennyiségű kiállítási tárgyát leszámítva a megtekinthető boszorkánykonyhák. A kuruzslók és boszorkányok varázsszerei, kellékei, növényei és a receptúrák is megcsodálhatóak.
 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy az ittas vezetés az egyetlen olyan tényező, amely végzetes balesetekhez vezethet, pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Lifestyle
A betörések megelőzése érdekében fontos, hogy figyelj az apró, gyanús jelekre, és ne vedd félvállról őket. Légy elővigyázatos, tarts kapcsolatot a szomszédokkal, és ha bármi gyanúsat észlelsz, ne...
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...