Fashion&Beauty

Bőrfiatalítás műtét nélkül!

Az emberek, de elsősorban a nők bármit képesek megtenni, hogy megőrizzék bőrük fiatalságát. Régen sem volt ez másképp, mára talán csak az eljárások lettek korszerűbbek, de a cél egyértelműen ugyanaz maradt: szépnek maradni az örökkévalóságig.

Összegyűjtöttünk néhány új praktikát, amely igazi áttörésnek számít a bőrfiatalító kezelések körében.


Drakula terápia/ MyCells PRP

Elsőre félelmetesen hangzik, hogy a saját vérünkkel fiatalodjunk, de a szakemberek véleménye szerint ez az egyik legkíméletesebb módszer, mivel nem idegen anyagot, hanem a bennünk lévő átalakított sejtplazmát használjuk fel bőrünk megújításához. Az eljárás nagyon egyszerű: a pácienstől vért vesznek, majd egy géppel - ami elválasztja a vérsavót a vörösvértestektől - a normál vérplazmákat (PPP), vérlemezkékben gazdag plazmává (PRP) alakítják, ami sejtmegújító fehérjékben gazdag.

Majd ezt a plazmát fecskendezik a kötőszövetbe. Az eljárás után látványos javulás figyelhető meg. Szükséges, hogy a terápiát a kezelés elején 6-8 hetente elvégezzék, majd félévente, évente egy megújító kezelés javasolt. A kezelés mindössze 45-60 percig tart, helye duzzadt maradhat pár percig, de az allergiás reakciót szinte teljesen kizárják. Persze itt is vannak kockázati tényezők, amelyeket érdemes figyelembe venni: vérlemezke diszfunkciós szindróma, kritikus thrombocytopenia, hypofibrinogenaemia, haemodynamikus instabilitás, autoimmun betegség, rákos betegség, szepszis, akut és krónikus gyulladás a szervezetben, krónikus májbetegség, anti-koaguláns terápia, terhesség.

 

Radiage™, a legújabb műtét nélküli bőrfiatalító eljárás
Ez az eljárás teljesen fájdalommentes, nincsen gyógyulási idő és már 2-4 hét után észrevehetően kisimulnak a ráncok. A Radiage™ rádiófrekvenciája által kiváltott hőhatás a már meglévő kollagén rostokat feszesíti és beindítja a kötőszövet regenerálódását. Egy fiatalosabb, rugalmasabb és feszesebb bőrfelület jön létre a kezelést követően.

Az eljárás során nem juttatnak semmiféle mesterséges, vagy fél-szintetikus hatóanyagot a bőrbe, nem történik se szúrás, se bemetszés. A kezelést követően néhány órán keresztül enyhe bőrpír tapasztalható, de a páciens azonnal folytathatja megszokott életét. A kockázati tényezők itt a következők: Pacemaker; fémimplantátum a kezelendő bőrfelület alatt; keloidképződésre, herpeszre hajlamos bőr; folyamatos Aszpirin-kezelés (3 nappal előtte meg kell szakítani a rendszeres szedést), toka kezelés fennálló pajzsmirigy betegség esetén; egyéb daganatos betegség, immunszupresszív szerek használata.

Fotorejuvenáció, a fénnyel történő bőrfiatalítás
A kezelés során az IPL (Intense Pulsed Light = nagy energiájú villanó fényforrás) segítségét használják, amely olyan hullámhosszú és energiájú villanófényt bocsát ki, amely a bőr alatti kötőszöveti sejteket kollagén és elasztikus rostok termelésére serkenti. A rostok hiánya vezet a bőr öregedéséhez, így ha újra aktiválják őket a bőr megújul és mivel ezek a rostok vizet kötnek meg, a páciens bőre sokkal feszesebbé válik a kezelést követően. Mivel a kezelés nem bontja fel a bőr hámrétegét, teljesen fájdalommentes és megbízható.

 


Bőrfiatalítás saját sejttel

A saját sejtekkel történő bőrfiatalítás során az arc 1-3 hónap alatt jelentős változáson megy keresztül és ez a hatás akár évekig is tarthat. A fibroblaszt nevű sejt felel a megfelelő kollagén ellátásért. Ahogy az idő előrehaladtával megcsappan számuk, úgy veszít a bőr rugalmasságából és kezd el ráncosodni.

Az eljárás során a fül mögül egy aprócska hámszövetet távolítanak el, majd a 8-10 hetes laboratóriumi kitenyésztés után a problémás helyekre ültetik vissza a kitenyésztett fibroblasztokat, amelyek ott aztán megkezdik kollagén építő hatásukat. Mivel az eljárás során a páciensek saját sejtjüket kapják vissza a komplikációk esélye szinte teljesen kizárt. A beavatkozás maga minimális kellemetlenségekkel jár, kezelést követően enyhe bőrpír jelentkezhet, de az is pár napon belül megszűnik. A kezelés előnye még az is, hogy a sejteket lefagyasztva évekig képesek tárolni, így ha később a páciens újabb beavatkozásra szánja rá magát, a már meglévő, fiatalabb sejtjeit is ki tudják tenyészteni.
   

Oldalak

Video Tóth Andi ekkor térne visssza az énekléshez
Fashion&Beauty
Sztárok
Bár sokan úgy gondolják, hogy Katalinnak semmi oka a félelemre fiát, Györgyöt illetően, hiszen a herceg igazi mintagyerek, ez mint kiderült, közel sincs így.
Sztárok
X. Frigyes dán király és Mária dán királyi hercegné kisebbik lánya, Jozefina egyre ügyesebben lesi édesanyja, illetve nővére, Izabella stílustrükkjeit.
Fashion&Beauty
Egy csinos kalap bármilyen szettet fel tud dobni, amivel Jennifer Lopez is tisztában van, szokásához híven pedig ezúttal is sikerült kiválasztania az egyik legstílusosabb darabot.