Soha sem szerettem sorban állni. Most se. Így meg is untuk 30-40 perc után a Bungallow előtt Santa Monica-n, akármennyire is "fancy és cool" ez a hely. Kay Roy barátom ekkor már újabb 40 perce állt sorban, ehhez jött még a miénk, mikor is a másfél órányi hat méteres haladás után eldöntöttük demokratikusan, kézfeltartással, hogy dobjuk a helyet és beülünk valahova egy sima sörre és rágcsára. Lám, ott a kis klubban a Promanade-n, a 3th utcában el is tudtunk kellemesen beszélgetni így ötösben, Zsola barátom, Danny Blue és Kamarás Iván társaságában, kulturált, egy-két sörös, rántott savanyú uborkás, édes sült burgonyás, és sajtos olívás nemtommi társaságában. Hosszú órákon át tudtunk dumálgatni az amerikai életmódról, az amerikai kultúráról, emberekről, hétköznapi miegymásról, az életről. Ja, meg a magyarról. Nevettünk. Sokat! Nem kell ehhez bömbölő zene és tűsarkús lányok miniruhában. Nem. Barátság kell hozzá és szeretet.
Femcafe Herczeg goes to Hollywood blog
Na ezért bírom én annyira az új világot, itt egy ilyen kirakat egy teljesen átlagos cuccokat áruló santa monica blvd-i kis üzletnél teljesen alap. A fantázia, a bátorság, a merészség, a kreativitás nem ismer határokat, teljesen elfogadott, normális, sőt kívánalom. Ráadásul lépten-nyomom ebbe bukkan az ember, nem kell keresgélni. Jó ez. Szeretem ezt.
Terepszemléztünk végre a Melrose Avenue-n is, éles szemmel felmértük a terepet divatszakmailag ott, ahol kell, mindennek a közepén. A legmeglepőbb mindenképpen az volt, hogy az egyik nagyon menő divatüzletben, egy komoly multibrand store-ban (természetesen nem mondom ki a nevét) már ismerték a nevem, látták a portfólióm és érdeklődést is mutattak/mutatnak a cuccok iránt. Mindez azután derült ki, hogy megint megdicsérték az aktuális csizmámat, innen már egyenes volt az út a bemutatkozásig, csak hát nem kellett, mert tudták, mizu. Mi jobban meglepődtünk, mint ők. Olyannyira megörültem, hogy kis híján megőrültem, nem volt kérdés, beállok-e a sunyi macskák sorába az utcán, hülyeségért nekem sem kell a szomszédba menni. Ezt bírom itt, hogy mindent lehet, ami szép, ami jó, ami vicces, ami különleges, nem kell a förmedvény épületeket és fantáziátlan tereket néznem, vidám, nyitott, frappáns, vicces az egész város, fiatalos, lendületes, energikus és ötletes, fantáziadús, nincs aki ezt ellenezze, megvétózza, lerombolja, felülírja, elbaltázza, "megszakértse". Itt alap a jóság, a szépség, a küllem, a modernség. Ez a nagy különbség. leírhatatlanul nagy!!!
Borzasztónak tűnhet, mindig is rettentőnek tűnt az amerikai filmekből, mikor papír dobozokból esznek emberek, valahogy olyan nem normális, felületes, felszínes. Sok minden nem tűnik onnan normálisnak, és viszont, innen is nagyon sok az abnormális odahaza. Ha a papírdobozos kajálás és az otthoni egyéb, abszurd abnormalitások közül kéne választanom, simán ezt választanám. Arról nem beszélve, hogy ezt a kaját a Whole Foods-ban vettem, csak tiszta, egészséges alapanyagokkal dolgoznak, ráadásul még nagyon finom is, így válik az abnormálisból normális. Minden csak nézőpont kérdése. Én ezt már így látom. És sok mindent is nagyon másképp azóta... Jó étvágyat!
Vasárnap esti kötelező program: Oscar-gála nézés a legnagyobb koncentráció és persze hahotázások közepette, illusztris társaságban a Csupó Gábor rezidencián: Osvárt Andrea, Pados Gyula, Kamarás Iván, Norman Gábor, Szabó Gyuri, Kay Roy és még jó néhány komoly figura körülöttem. Ez a város erről szól: siker, pénz, csillogás, tiszta Amerika, tiszta Hollywood...
Nézzük feszülten a célt, a göröngyös út végét. De vajon nem maga az út a cél? De hát akkor máris elértük! Ennek biztos tudatában én máris boldog vagyok és elégedett!
És persze szívből gratulálok a nyerteseknek!
Csodás időutazás a mozi őshazájában, Hollywood szívében a legnagyobb sztárok személyes relikviái és a hallhatatlan filmklasszikusok pazar kellékei, kosztümjei között. Igazi csemege egy ilyen kultúr-szivacsnak, ha úgy tetszik, divatiparosnak, mint jómagam. Csak ámultam és bámultam Winnie Todd vagy Freddie Krueger eredeti jelmezein, Charlton Heston űrruháján az eredeti Majmok bolygójából, vagy épp Marilyn Monroe smink nélküli fotóján. De a legintenzívebb élmény mégis csak Dr. Hannibal Lecter zárkája volt, a hülye maszkjával együtt! Igazi aranybánya ez, tyüüühhüüüüü, betelhetetlen!!!
Na ez az időjárás nem jellemző Los Angeles-re, állítólag másfél éve esett itt utoljára, ámulnak-bámulnak is az emberek, kimennek az eső alá rácsodalkozni, imádni azt!!!
Ma feltérképeztem Venice-n az Abbot Kinney Blvd-ot és környékét. Sok-sok szép kis divatüzletet találtam itt, és egy nagyon érdekes, roppant különleges képzőművészt, aki fémdrótból és apró gyöngyökből készít fegyverimitációkat, konkrétan például egy AK47-est és barátait, majd ezeket befotózza autentikus környezetben, szintén különös, meghökkentő szerelésekben ábrázolva modelljeit. Az egész performance nagyon emlékeztet az én Hungarian Badass kollekciómra és kompozíciómra, ahol a fegyver kvázi inkább mint a béke, a szeretet vagy a divat fegyvere jelenik meg, semmiképp sem a háború, a vérontás az üzenet, hanem amolyan peace&love feeling, hogy így is lehetne ezt gyerekek... Nekem rettenetesen bejön.
