Utazás

Szemtől szemben látta az UFO-kat egy nő: hátborzongató fotót posztolt a találkozásról

Az angliai Cottinghamben történt a furcsa eset, a helyiek még mindig nem tértek napirendre a felkavaró események felett.

"Néma csönd honolt közöttük"

Hajmeresztő történettel állt elő egy önmagát megnevezni nem kívánó nő az angliai Cottinghamből: azt állítja, hogy szemtől szemben látta az UFO-kat, akik épp az ő házát választották a földlakókkal való kapcsolatteremtés helyszínéül - számolt be róla a Hull Live. A hölgy azt állítja, szeptember 5-én este 9 óra körül történt a "kapcsolatfelvétel", és az események olyannyira megrázták, hogy rögvest értesítette barátját, Leslie Keant, akit oknyomozó újságíróként és UFO-szakértőként is széles körben ismernek. Kean egy laborba küldte az UFO-észlelésről készült fényképet, melynek szakemberei a vizsgálatokat követően megerősítették a halálra rémült nő teóriáját: szerintük is az idegenek látogatták meg az angliai települést.

"Ovális alakú, fényes entitások jelentek meg az égen, egymás mellett, horizontálisan, és néma csönd honolt közöttük. Fogalmam sem volt róla, hogy mik lehettek, és az első gondolatom az volt, hogy a szemem egyszerűen megcsal" - idézte vissza emlékeit a szemtanú.

Lapozz, a történet folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az egyik népszerű hazai gyógyfürdőnek jelenleg is van szaunaparkja, de az idén még megépítik Magyarország legnagyobb szaunaházát is.
Lifestyle
Sokan egy forintot sem tettek volna rá, hogy Jennifer Lopezt valaha egy sci-fi thrillerben fogják látni, de ez a nap is eljött. A Netflix új filmje hozza is a nézettséget.
Sztárok
Királyi elemzők szerint jelenleg pont ugyanaz zajlik a sussexi hercegi pár háza táján, mint annak idején Károly és Diana esetében.