Utazás

Mexikóban megnyílt a halál múzeuma: 200 éves emberi múmiákat nézegethetnek a turisták - Fotók

Ha valaki szeretne szembenézni a halállal (szó szerint), akkor erre a Guanajuato nevű mexikói város a legalkalmasabb helyszín.

Feltárul Guanajuato éjsötét múltja

Mexikóban számos különleges turisztikai látványosság közül válogathatnak a kalandortermészetű utazók. A Mirror cikkében megemlítik, hogy az ország egyik nagyvárosában, Guanajuatóban hosszú évekkel ezelőtt nyílt egy morbid múzeum, mely "egyedülálló" lehetőséget kínál mindenkinek, hogy szó szerint szembenézzen a halállal. Az intézmény ugyanis valódi emberi múmiákat tár a szenzációra és némi borzongásra éhes nagyközönség elé - ráadásul nem is az ókori Egyiptomból származó testekről van szó, hanem olyan tetemekről, melyek körülbelül kétszáz éve elhunyt, helybéli emberek porhüvelyei.

Guanajuatóban kolerajárvány ütötte fel a fejét az 1833-as esztendőben, a polgárok pedig, annak érdekében, hogy a fertőzés terjedését lelassítsák, úgy döntöttek, hogy a betegség következtében elhunyt szeretteiket rögtön eltemetik. Négy évtizeddel a járvány eseményeit követően Guanajuato város vezetése úgy határozott, komoly bírsággal sújtja azokat, akiknek hozzátartozói régi sírokban fekszenek. Így aztán a kolerajárvány alatt elföldelt személyek holttesteit ki kellett ásni. Miután a tetemeket felszínre hozták, a helyiek döbbenten tapasztalták, hogy a hullák mumifikálódtak. Kiderült, hogy a talaj annyira különleges összetevőkkel rendelkezett, hogy egyszerűen lehetetlenné vált a hullák természetes dekompozíciója, vagyis bomlása. A testeket egy raktárba vitték, de hamar felbukkantak a kíváncsiskodók, akik be-belopóztak a helyszínre, hogy szemügyre vegyék a furcsábbnál furcsább pózokba merevedett holttesteket.

Lapozz, máris folytatjuk!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.