Utazás

Már nem sújtják földrengések a külföldi turistaparadicsomot, amiért a magyar utazók is rajonganak

Kezdenek visszatérni az emberek Szantorini szigetére, és újra megnyitottak az iskolák is kedden, miután a sorozatos földrengések miatt csaknem egy teljes hónapig nagyrészt leállt az élet – írja az MTI.

Az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba

A hatóságok azt követően engedélyezték a tanítás újraindítását, hogy megállapították: csökkent a Szantorinit és a közeli szigeteket érintő földmozgások intenzitása, illetve a statikai vizsgálatok alapján a középületek szerkezetét is kellőképpen biztonságosnak ítélték meg.

A térségben január vége óta több ezer, viszonylag gyenge földrengést észleltek.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A legerősebb 5 és 5,3 közötti erősségű volt. A földmozgások következtében nem sérült meg senki, és komolyabb anyagi károk sem keletkeztek, de ez az intenzív szeizmikus aktivitás nagy riadalmat keltett a lakosság körében.

Több ezren elhagyták Szantorinit, bezártak az iskolák és sok üzlet is. A hatóságok szükségállapotot hirdettek.

A polgári védelmi minisztérium azt közölte kedden, hogy az óvintézkedések még hatályban maradnak, és továbbra is figyelni kell a földcsuszamlások veszélyére.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...