MAGYARORSZÁG HÍRES BORTEREMLŐ VIDÉKEI
Magyarország egyike a világ leghíresebb és legrégebbi bortermelő országainak. A külföldi turisták, ha Magyarországon járnak nagy eséllyel magukkal visznek egy Tokai Aszút, hiszen az mindenhol kuriózumnak számít.
A magyar bortermelés első virágkorát a XIX. századra datálják, de az utóbbi időben megint ott vagyunk az élvonalban világszinten a vörös, és fehér borainkkal egyaránt. Most négy olyan borvidéket mutatunk be nektek a huszonkettőből, amik manapság talán a legfelkapottabbak:
Tokaji borvidék
Hazánk egyik leghíresebb – világszerte is ismert – borvidéke, Északkelet-Magyarországon a Tisza és a Bodrog találkozásánál, 6000 hektáron terül el. A Tokaji borvidéken szokták mondani, hogy mindenki az aszúsodást, azaz a szőlőszemek nemesrothadást várja (az aszúsodás a szőlőnek a Botrytis cinerea nevű gomba által okozott nemesrothadása, aminek az aszúbor előállításában van jelentősége), hogy aztán elkészülhessen belőle a borok királya, az a Tokaji Aszú, amellyel a világ bármely pontján találkozhatunk. Ha Tokajban jártok, azért ne felejtsétek el megkóstolni az Aszú és a Szamorodni mellett az illatos Hárslevelűt, a Furmintot vagy a Sárgamuskotályt. Azok is mennyeiek.
Badacsonyi borvidék
Ha Tokajnak az Aszú, akkor Badacsonynak a Kéknyelű az igazi büszkesége. A Közép-Dunántúlon elterülő vidéken már a rómaiak is szőlőtermesztéssel és bortermeléssel foglalkoztak. Az éghajlatnak és a magas páratartalomnak köszönhetően a terület leginkább a Szürkebarát, az Olaszrizling, Rózsakő és a Kéknyelű fajtájú szőlőknek kedvez. Ez utóbbi kettő kifejezetten csak erre a vidékre jellemző. A kizárólag vulkáni talajon fellelhető kéknyelű – mely 2013-ban hungarikum lett – érdekessége, hogy sehol máshol a világon nem terem meg ez az ősi magyar szőlőfajta. Itt is csupán csak 30 hektáron, így nem csoda, hogy rengeteg borász fáradozik azon, hogy ez az „úri szőlőfajta” fennmaradhasson. Nevét egyébként a kékes-vöröses árnyalatú levélnyeléről kapta. Kóstoltad már? Ha még nem, és szereted a borokat, ezt nem szabad kihagyni, nagyon különleges!
Villányi borvidék
A Duna mentén, a horvát határ mellett található Magyarország legdélebbi bortermelő vidéke. Villányban bármerre járunk, egészen biztos, hogy boros pincékbe és borászatokba botlunk. A magyar borászok legnagyobb szaktekintélyei azt vallják, hogy a XIX. század elején valószínűleg innen indultak hódító „világkörüli” útjukra ezek a nemes italok. Ez a vidék igazi szubmediterrán terület, ami főként a lágyabb, testesebb, zamatosabb, és savasabb borok előállításának kedvez. A Cabernet Franc, a Merlot, és a Portugieser, ezek mind-mind a borvidék zászlóshajói. Híres vörösboruk még az Oportó, a Kadarka, a Kékfrankos és a Zweigelt. Ha testes, intenzív színű és ízű vörösborokra vágysz, akkor mindenképpen Villányban a helyed!
Szekszárdi borvidék
A több mint 2000 éves borvidék kitűnő domborzati-, és talajadottságokkal rendelkezik. A területen – amely mintegy 2600 hektáron húzódik Szekszárd és Báta között – remek vörösborok készülnek. Ez elsősorban a mediterrán jellegű hatásoknak (Enyhe tél, száraz hosszú nyár, kevés fagy.) és a könnyen felmelegedő világos színű löszös talajnak köszönhető. A szekszárdi vörösborokat ízében bársonyosnak, színében gazdagnak nevezik. Legismertebb közülük a Kadarka, az egyre kedveltebb Kékfrankos, valamint a házasításukból megszületendő Szekszárdi bikavér. Ugyanakkor ezen a vidéken kóstolhattok rozét, és mediterrán stílusú fehérborokat is.
AZ ÉV HOTELE múlt heti adásának egyik főszereplő párosa, Dorottya és Dániel abba a szerencsés helyzetbe kerültek, hogy hoteltesztelő hétvégéjük helyszíne egy borhotel volt a szekszárdi vidéken. Nevezetesen a közel 82 hektáron gazdálkodó Takler család kúriáját.
Takler Kúria
A Szekszárdtól 8 km-re, a Decsi szőlőhegy lábánál fekvő szálláshely az 1700-as évek óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozó Takler család tulajdonában van. A romantikus hangulatú, rusztikus stílusban épült kúria elődje egy 1927-ben épült ősi sárközi tanya, mely az elmúlt években folyamatos átalakuláson esett át. 2002-ben kezdődtek meg az építési munkálatok, egy évvel később kialakították a szőlőfeldolgozóként üzemelő szárnyat, majd megépült a palackozó, az irodaszint, a kóstolóterem és a panzió, aztán 2012-ben a 19. századi verandás épületet is hasznosítani kezdték. A kúria jelenlegi formájában négy éve üzemel. A szálláshelyen tágas terekkel, egyedi gyártású bútorokkal és finomabbnál finomabb borokkal, igazi vidéki vendégszeretettel találkozhat az idelátogató. Ha valaki erre jár semmiképpen se hagyja ki a pincelátogatást, a wellnesst és a napfelkeltét. Utóbbi talán a verandáról a legszebb.
További részletek itt.
Az adás másik tesztelő párosa Enikő és Ferenc volt. Ők nem bortermő vidéken jártak, hanem az igazi vidéki hangulatot ismerhették meg a bikali Puchner Birtokon.
Puchner Birtok
A Puchner Birtok Bikalon, egy apró kis Baranya megyei településen, Dombóvártól alig 20 km-re fekszik. A hely különlegessége, hogy hatféle szálláshangulattal várja a vendégeket gyönyörű természeti környezetben. A kastélyban a főúri életérzést tapasztalhatjátok meg, olyan mintha a Habsburgok korába csöppennénk. A palota reneszánsz stílusa Mátyás király korát idézi, a Fürdőház mediterrán hangulattal, az udvarház pedig a XVIII. századi francia stílusú épületével egy korabeli fogadót idéz a fagerendák, kő és tégla hármasával. A birtokon találhattok vendégházakat és egy középkori óvárost is, ahol a középkor világát megidéző különleges kialakítású szobák és lakosztályok várják a vendégeket. Ezek azért érdekesek, mert itt tökéletesen tetten érhető a régi és az új építészeti megoldások keveredése. Amikor az ember itt sétál, valóban úgy érzi, mintha egy mesébe csöppentél volna. A birtok a környék wellness fellegvára is, hiszen többféle wellness részleget találunk itt: francia élményfürdő, marokkói hangulatú fürdőtér, reneszánsz palotafürdő. Egy biztos, ha valaki ellátogat Bikalra, nem fog unatkozni a 7,5 hektáros komplexumban.
További információk itt.
Szavazz kedvencedre és nyerj!
A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnapig szavazhatsz a műsorban bemutatott szálláshelyek valamelyikére. Aki szavaz, az nyerhet egy wellness hétvégét abba a szállodába, ahová voksát leadta. Minden héten érdemes ezt megtenni, mert így nagyobb az esélyed a havi főnyereményekre, vagy akár Te lehetsz az a szerencsés, aki eltölthet egy egész hetet A Best of AZ ÉV HOTELE nyertes szállodájában. Ha esetleg lemaradtál az adásról és szívesen megnéznéd a két szállodát, mielőtt leadod a voksod, akkor azt bármikor megteheted az RTL most-on.
Ezen a héten is folytatódik a verseny
AZ ÉV HOTELE című műsorban múlt vasárnap a nézők a két utolsó dél-dunántúli szállodát láthatták. Ezért a hét utolsó napján, 12:00-kor az egy összefoglaló epizódot láthattok az RTL Klubon arról a négy szállodáról, amelyek elindultak a Best of AZ ÉV HOTELE címért ebből a régióból. Ezek közül majd egyre újra leadhatjátok voksotokat.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!
Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén AZ ÉV HOTELE ezúttal egy „Best of ’10” évaddal jelentkezik, amiben a 2010-es évek legjobb szálláshelyei újra versenybe szállnak. A közönségszavazás első hónapjában a balatoni régió mutatkozik be. Ám idén a régió győztese mellett az adott hónap második helyezettje is bekerül a szezon végi szuperdöntőbe. A szállodákra érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybeszálló szállodákat. Az új évadban két-két pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.
Véget ért a Best of AZ ÉV HOTELE című műsor harmadik régiós versenye. A 2010-es évek legjobb alföldi szállodája egy gyulai hotel lett.