Utazás

Ide semmiképp ne tervezz idén nyaralást! Ezek az országok még mindig teljesen le vannak zárva

A legtöbb országban még mindig érvényben vannak bizonyos utazási korlátozások a pandémia miatt, és még mindig több tucat olyan hely van a világon, amelynek teljesen le vannak zárva a határai. Cikkünkben összegyűjtöttük az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Egyre szabadabban utazhatunk

Bár a napi közbeszédből némileg kikopott, a koronavírus-járvány még nem múlt el nyomtalanul Európában. Az oltottsági mutatók javulásával egyre több helyen oldják fel a korlátozó intézkedéseket, ez pedig a beutazási szabályokra is igaz. Ennek ellenére azoknak, akik utazást terveznek a közeljövőben, még mindig érdemes tájékozódni a célországban érvényes hatályos szabályokról, amik napról napra változhatnak.

A legutóbbi nagy változásokat az Euronews foglalta össze cikkében. Olaszországban március végén szűnt meg a 2020 januárjában bevezetett egészségügyi veszélyhelyzet, de bizonyos utazási korlátozások még április végéig fennállnak. Spanyolországban és Portugáliában már nem kötelező a maszkviselet, kivéve a tömegközlekedési eszközökön. Svájc, Görögország és Horvátország a közelmúltban minden belépési korlátozást eltörölt, valamint szinte az összes járványügyi intézkedést visszavonta, beleértve a beltéri maszkhasználatra vonatkozót. Svédország csatlakozott azon EU-tagországok sorához, ahol minden korlátozást feloldottak, így Dániához, Lettországhoz, Hollandiához, Norvégiához és Lengyelországhoz hasonlóan ide szintén szabadon utazhatunk. A beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen nemrégiben átesett utazóknak többé nem kell tesztelniük, ha be szeretnének lépni Ciprusra. Csehországban eltörölték az országokra vonatkozó színkód-rendszert, április 9-től bárki szabadon beléphet az országba. A Máltára utazó oltatlanoknak immár nincsen karanténkötelezettsége, amennyiben rendelkeznek negatív PCR-teszttel.

Európa egyre jobban megnyílik az utazók előtt

De mely országok tartják még mindig magukat a szigorú szabályokhoz? A válaszért lapozz a következő oldalra!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.