Íme a lista: kiderült, hol a legjobb élni 2023-ban Magyarországon
Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon, derült ki az MBH Jelzálogbank magyarországi élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben, összegezte vizsgálatának eredményét az MTI-hez eljuttatott közleményében a jelzálogbank.
Nyugaton a legtöbb a lehetőség, Keleten viszont könnyebb lakáshoz jutni
A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.
Mint kiderült: Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek, a keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy jellemzően alacsonyabbak a fizetések.
A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól.
Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen. Az élmezőnyben szerepel még Szeged, Budakeszi, Győr és Dunakeszi környéke és a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás, amelyek szintén most kerültek be az első tízbe.
Kikerült viszont a legjobbak közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke.
Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, más szempontból viszont akár a mezőny vége felé foglalnak helyet.
Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége szempontjából, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételekben erős.
Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők, pontszámaikat ugyanakkor visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató, állapította meg a felmérés.
Több százezer forint készpénzt találtak az orvosnál, valamint az asszisztensénél.