Utazás

Visszatérhet a tél, hétvégén sarkvidéki hideg tör be Magyarországra

A hegyekben akár hózáporok is kialakulhatnak majd. Lassan ismét télikabátra kell cserélnük a dzsekit, ugyanakkor öröm az ürömben, hogy az új hidegfront nem tart majd sokáig.

Látványos változás

Tegnaptól kezdve melegedés vette kezdetét Magyarországon, méghozzá egy anticiklonnak köszönhetően, mely Nyugat-Európa irányából érkezett. Sajnos azonban nem sokáig örülhetünk már a kora tavaszi időjárásnak, hétvégén ugyanis ismét sarkvidéki hideg érkezik hozzánk - írja a Kiderül.hu információi alapján a 24.hu. Kiemelik: ugyan csütörtökön még zavartalan lesz a napsütés, és akár 12-18 fokig emelkedhet a hőmérséklet, pénteken jelentős változás áll be időjárásunkban. Markáns hidegfront tör be térségünkbe, melynek következményeképp február elejét idéző időjárás válik uralkodóvá Magyarországon. Az északi-déli irányú hullámokat verő meridionális áramlás áll a látványos változás hátterében, ennek kerülünk majd az ellentétes oldalára. Hétvégén még délutánonként is csak 3-8 fok körül alakulnak majd a napi csúcsok, éjszaka pedig gyakorlatilag bárhol kialakulhat fagy. Sőt, ha a front átvonulásával mérséklődik majd a szél ereje, hajnalonként itt-ott -5, -8 fokot is mérhetnek.

Újabb hidegfront borítja fel mindennapjainkat

Fotó: 123rf

Lapozz, máris folytatjuk!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...