Kitalálod, mi van a képen? Nem sokan tudják rá a választ
Elszigetelt ország
Noha a felvétel már nem friss, a helyzet az évekkel ezelőttihez képest mit sem változott. Ahogyan a feladványon, vagyis az amerikai Suomi-NPP földmegfigyelő műhold VIIRS detektora által, a Koreai-félszigetről készített fotóján is jól látszik, éjjel jóformán csak az észak-koreai fővárosban, Phenjanban látható erősebb fény, azon kívül pedig - apróbb pontokat leszámítva - nagyjából teljes a sötétség. Nem úgy, mint a szomszédos országokban, az igencsak fényes fővárossal büszkélkedő Dél-Koreában, az északról és nyugatról határoló Kínában, vagy a keleti szomszédban, Japánban. Az ok nem más, mint az Észak-Koreában uralkodó szegénység és nélkülözés. Érdemes egy pillantást vetned a Google Térképre is, amelyen jól látszik az ország elszigeteltsége: gyakorlatilag alig olvasható ki bármilyen információ róla.
Mert halálosak, veszélyesek vagy mert szentek. Amit másnak szabad, azt nekünk, az átlagembereknek tilos. Úgyhogy csak képeken csodálhatod meg, de még így is gyönyörű.