Újra szerelmes a TV2 csinos sztárja, meg is mutatta párját

Nem kereste a szerelmet, túl nagyot csalódott korábban.
Szögeczki Ági újra szerelmes
A 41 éves Szögeczki Ági, akit annak idején a Vló Világ című realityből ismert meg az ország, már évek óta csak a kisfiának, Patriknak élt. A szőke híresség ugyanis akkorát csalódott gyermeke édesapjában, hogy már egyáltalán nem is szeretett volna új kapcsolatba kezdeni. Úgy képzelte, kettesben éldegélnek, míg a fiúcska 18 évesen ki nem repül a családi fészekből. Ági életében azonban változások történtek, hosszú idő után sikerült tartósan megszabadulnia plusz kilóitól, így végre nyitottabbá tudott válni a világra, helyreállt az önbizalma. Talán ennek is köszönhető, hogy a sztáranyuka bevonzotta az új szerelmet. A Mokkában elmesélte, új párja egy közösségi oldalon írt neki, ő azonban eleinte válaszolni sem szeretett volna.
"Félvállról vettem ezt az egészet, meg is állt az ismerkedés egy másfél hónapra, mert nem reagáltam úgy, ahogyan kellett volna. Két hónap múlva újra megkeresett és akkor figyeltem fel rá, hogy: nahát, ki ez a kitartó férfi? Akkor kezdtünk el egy kicsit jobban odafigyelni egymásra. Ennek már 9 hónapja. És most úgy döntöttem, hogy először és utojára beszélek is erről" - mondta a műsorban boldogan Ágica, aki ragyogott a boldogságtól.
Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Fotó: TV2/Mokka
Oldalak
This is a modal window.