Egykori villalakóra cserélte az RTL Klub Lilut - Ő vezetheti a Való Világ 8-at
Nádai Anikó 46 kilóra fogyott
Nádai Anikó körülbelül 11 hónapja adott életet első gyermekének, ezután pedig nagyon igyekezett, hogy visszanyerje régi formáját. Talán egy kicsit túlzásba is vitte, hiszen a napokban kiderült, jelenleg csupán 46 kilót nyom. Ennek ellenére fantasztikusan nézett ki fürdőruhában, ráadásul ő is újra szexinek érezhette magát.
Istenes Bence szintén babája és a tévé között ingázik majd
Műsorvezetőtársához hasonlóan Istenes Bence is babázik, kisfia Nátán májusban jött a világra. Istenes elmondta, ősztől jobban össze kell hangolniuk a dolgokat szerelmével, Csobot Adéllal, hogy a munka ne menjen a család rovására.
"A gyerekfürdetés eddig is az én feladatom volt általában, és persze ezután is én szeretném Nátánt mosdatni. Lehet, hogy egy kicsit előbbre hozzuk majd a dolgot, hogy a ValóVilág összefoglalóira is időben odaérjek" - mondta a lapnak Bence.
Ezt is ajánljuk
Csütörtökön délután négy órakor vette kezdetét Somló Tamás temetése, aki hosszas betegeskedés után kedden, otthonában hunyt el. A ceremónián a családtagokon túl jelen voltak legjobb barátai is, köztük például Charlie, Bródy és Presser. A temetésről szóló cikkünket itt találod!