Sztárbox: Berki Mazsi román, míg Istenes Bence bosnyák ellenfelet kapott

Berki Mazsi, Istenes Bence és Brasch Bence a Sztárbox után ismét ringbe szállhatnak, de most nemzetközi hírességekkel mérik össze a tudásukat.

Kiderült, kik ellen kell majd bokszolniuk

Ugyebár november 3-án tartják meg a Sztárbox hazai szuperdöntőjét. Noszály Sándor a jelenlegi állapota miatt ezen nem tud részt venni, így Kovács Kokó István az adásban elmondta, hogy a verseny protokoll szerint a szintén döntőbe jutott versenyző, Mészáros András a nehézsúly bajnoka, amelynek övét a Szuperdöntő napján, ünnepélyes eredményhirdetés keretében veheti át.

Azonban november 10-én már el is rajtol a HELL Boxing Kings versenysorozat, ahol Berki Mazsi, Istenes Bence és Brasch Bence nemzetközi ellenfelekkel száll szembe.

A galériánkban megmutatjuk, hogy a magyaroknak milyen külföldi hírességek ellen kell bokszolniuk!

A Story számolt be róla, hogy meccseken tíz ország legjobb bokszolói négy súlycsoportban mérkőznek meg. A profi versenyzők mellett hírességek is ringbe lépnek, köztük a Sztárbox három továbbjutója: Istenes Bence, Berki Mazsi és Brasch Bence. Azonban lássuk, hogy kik ellen kell majd ringbe lépniük!
Kattints a további képekért!

Rengetegen aggódnak Noszály Sándor miatt, aki nem volt túl jó bőrben az utóbbi időben. Utánanéztünk, mennyire haladhat a gyógyulása.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Berki Mazsi, Istenes Bence és Brasch Bence a Sztárbox után ismét ringbe szállhatnak, de most nemzetközi hírességekkel mérik össze a tudásukat.
Lifestyle
A különböző gyógynövényeket ősidők óta alkalmazzák természetes orvosságként a különböző betegségek, köztük a vírusfertőzések kezelésére, éppen ezért még a téli időszak kezdete előtt érdemes ezeket...
Home&Design
Már mindenki gondolkozik azon, hogyan tudna majd a hidegebb hónapokban kicsit spórolni a fűtésszámlán. Nos, nagyon úgy néz ki, hogy a jövőben egy tapéta lesz a megoldás.