Szeretett hőseink
Néhány évvel korábban, 1961-ben Stan Lee találta ki a Fantasztikus négyest is, amelyből szintén készült filmadaptáció. A négyes tagjai uralják a tüzet, láthatatlanná válnak, meg tudják nyújtani testrészeiket, valamint szó szerint sziklaerősek. Lee hős-vér karaktereknek tervezte őket, akiknek megvannak a maguk erősségei és hibái, így például az apa szerepet betöltő vezetőjük néha igencsak parancsoló hangnemben fogalmaz.
Csak családiasan
A gyerekeket célozza meg A hihetetlen család című egyestés rajzfilm. A történet egy öttagú család és régi barátjuk kalandjait mutatja be. Ám, mint a cím is mutatja, nem éppen átlagos famíliáról van szó: a családfő szupererős, az anya gyakorlatilag gumiból van, és nem mellesleg nyúlánk, fiúk elképesztően gyors és vakmerő, míg lányuk leginkább láthatatlanná válna – amire képes is. Emellett az már meg sem lepő, hogy a család legjobb barátja uralja a jeget és a vizet. Egyedül a család kisbabája, Furi nem mutat hajlandóságot a szuperlétre, egészen a film végéig, amikor bebizonyítja, hogy méltó tagja Hihetetlenéknek.
Hasonló koncepción, egy nem mindennapi családon alapul, a célirányosan No ordinary family-nak nevezett televíziós sorozat is. Bár csak egy évadot élt meg, mégis érdekességekkel teli: az apa szupererős és repülés helyett hatalmasokat ugrik, az amúgy időhiányban szenvedő anya hihetetlenül gyors, lányuk olvas mások gondolataiban, fiúk szuperokos, pedig évekig átlagos család voltak.
Éppen ezért a kutatással foglalkozó anya megpróbál rájönni, mi okozhatta erejüket, míg az apa a rosszfiúkat üldözi, a fiatalok pedig a sulit próbálják túlélni. Határozott előnye a történetnek, hogy az alkotók figyelembe veszik azt, hogy szuperhősnek bizony nem születünk, számtalan próbálkozás előzi meg a sikert, és ez a lét biológiailag is hatással van az emberre. (A szélsebes szülőnek például az anyagcseréje is gyors, így nem egyszer magába kell tömnie az ételt…)
Álarcos vagy anélküli, egyedül harcoló, vagy társakkal nyomuló, képregényben vagy vásznon szereplő – a szuperhősöket mindenki kedveli, csak meg kell találni a stílusunknak megfelelőt. Szó se róla, választási lehetőség van bőven…