Szandika kiszámíthatatlanná vált

A szombat esti kiválasztáson a villalakók úgy döntöttek, hogy a plasztikcicát küldik párbajozni. Bár mindenki azt hitte, Évát hívja ki, a szőkeség máshogy taktikázik.
Az elmúlt héten, már érezni lehetett a villában, hogy közeledik a kiválasztás. Szandika arról próbálta meggyőzni a többieket, hogy rakják rá a jeleket, ezáltal ki tudja vinni Évát. A villában már általánossá vált ez a fajta taktika, azonban most Szandika többször is hangoztatta, hogy ő nem haza szeretne menni, csak Évát szeretné kiejteni.
Éva joggal pánikolhat, hiszen Szandika már tett célzást arra, hogy őt fogja majd kihívni. Éva Olivér távozása óta igencsak sok ellenséget gyűjtött, Alekoszon kívül, nem sok barátja maradt a villában. Az elmúlt hetekben még Szandikát is sikerült maga ellen fordítania.
A kiválasztást követően Éva többször is hangoztatta, hogy nagyot csalódott Laciban, amiért ő is Szandikára tette a jelet. Véleménye szerint, a többiek gyávák, és csak saját magukat védik ezzel.
Olivér volt az első, aki rávette barátait, hogy küldjék őt párbajozni, majd Gombi is hasonló taktikát követet. Mint már tudjuk, egyikük sem tért vissza győztesen.
Szandika azonban meggondolni látszik magát, a mai összefoglalóban már láthatjuk, azon gondolkodik, Bécit viszi ki, hogy hazamehessen. A lány döntése kiszámíthatatlan, komoly meglepetéseket is okozhat a lakóknak a szerdai kihíváson.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.