Marsi Anikó és Palik László 13 éves fia megtörte a csendet: elárulta, hogyan viselte szülei válását

Marsi Anikó és Palik László 16 év után döntöttek úgy, hogy különválnak – házasságukból két fiú, Vilmos és Vince született, utóbbi most egy interjúban árulta el, hogyan élte meg szülei válását.

A szakítások éve

2021-ben bizony nem egy kapcsolat végződött szakítással, nem egy házasság válással, ez pedig bizony nem volt másképp a hírességeknél sem, akik közül többen is úgy döntöttek, véget vetnek akár hosszú, akár rövid ideje tartó szerelmüknek. Hogy minek köszönhető a brutális mennyiségű szakítás, azt nem tudni, hiszen mindenki más és más okkal indokolta döntését, – már akik megtették – az azonban biztos, hogy a koronavírus-járvánnyal járó karantén és összezártság sem tett jót a párkapcsolatoknak, habár sokan úgy vélik, ez hozta őket igazán közel egymáshoz. Nos, ennek ellenére mindenkit meglepett, amikor Marsi Anikó és Palik László is beállt a sorba: tavaly nyáron bombaként robbant a hír, hogy 16 évnyi házasság után a pár úgy döntött, külön utakon folytatják életüket akkor is, ha örökre összeköti őket két gyermekük, Vilmos és Vince. Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Anikó és Laci egy ideig kitartóan küzdöttek azért, hogy megmentsék kapcsolatukat, de erőfeszítéseik végül nem vezettek eredményre, egyszerűen elhidegültek egymástól, amelyben az is szerepet játszott, hogy Palik az Exatlon miatt már évek óta huzamosabb időt töltött Dominikán. Azóta mindketten megtalálták a boldogságot más mellett: Marsi Anikó új párja Szulák Andrea egykori szerelme, Palik partnere pedig egy csinos ügyvédnő, Petra. Bár a felek nem nyilatkoztak válásukkal kapcsolatban, kisebbik fiúk, a 13 éves Vince a HOT! Magazinnak elárulta, hogyan élte meg szülei válását.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Sztárok
Marsi Anikó nem olyan rég az exével is farkasszemet nézett a Legyen Ön is milliomosban, mivel ugye Palik László vezette a műsort.