Oscar-díj 2023: íme a nyertesek listája – Ezúttal nem jött be a papírforma, meglepő, kik távoztak szoborral a gáláról

Immáron hivatalos, melyek voltak 2022 legjobb filmjei az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája szerint.
Egész Hollywood ünnepel
Mint ahogy mindig, úgy idén is az Oscar-gála volt az év legjobban várt eseménye, nem véletlenül: óriási izgatottság előzte meg a díjátadót, hiszen az ünnepélyes keretek között megrendezett ceremónián a filmipar legrangosabb arany szobrocskáit adják át az arra érdemes színészeknek, valamint a szakmában dolgozó szakembereknek. A hagyományokhoz híven a 95. gálát ezúttal is Los Angelesben, a Dolby Színházban rendezték meg, a házigazda pedig Jimmy Kimmel humorista volt, aki számtalanszor csalt könnyeket remek poénjaival a résztvevők szemébe. Az idei év nagy esélyesei között tartották számon a Minden, mindenhol, mindenkor, az Avatar: A víz útja című filmet, illetve A sziget szellemei című fantasztikus alkotást, míg a legjobb férfi főszereplő kategória nyertesének gyakorlatilag már jó előre Austin Butlert könyvelték el sokan az Elvisben nyújtott alakításáért. Nos, galériánkat átlapozva megtudhatod, mennyire jött be ezúttal a papírforma!
A színésznő most sem okozott csalódást: káprázatosan volt, mint mindig, nem is találunk méltó szavakat csodás outfitjére.
Leadfotó: Getty Images
Oldalak
