Sztárok

Tragédia - Orvosi műhiba miatt halt meg az énekesnő kisbabája

Nena elveszítette legidősebb gyermekét

Nena 1987-ben jött össze a színész Benedict Freitaggal, akitől három gyermeke született. Első gyermeke, Christopher Daniel egy orvosi műhiba miatt súlyos oxigénhiánnyal jött a világra, amely miatt csupán 11 hónapot élt. Az anya, Nena pedig majdnem meghalt a szülés során, leállt a szíve. Az énekesnő nagyon nehezen heverte ki a tragédiát, ám három évvel később párjával ismét belevágtak a családalapításba. Egészséges ikreik születtek, Larissa Marie és Sakias Manuel. Nena és Freitag szakítottak, ezután a sztár Philipp Palmmal jött össze. Tőle további két gyermeke született, Samuel Vincent és Simeon Joel. 2009 karácsonyán Nena nagymama lett, lánya, Larissa kislánynak adott életet, aki a Carla Maria nevet kapta. Két nappal később pedig megszületett Sakias nevű fiának első gyermeke, Noah. 2013-ban Larissa újabb babának adott életet, aki a Victor nevet viseli.

A magyar színész hirtelen halála után derült ki, felesége várandós

A tragédia előtt néhány nappal komoly fejfájásra panaszkodott, kollégáinak azt mondta, az orvoshoz is elmegy majd. Sajnos akkor már késő volt.

Fotó: bild.de; Leadfotó: thetrent.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy telefonod még évekig gyorsan és problémamentesen működjön, iktasd be ezt az egyszerű szokást a heti rutinodba. A technológia megköszöni, ha gondoskodsz róla!
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.
Egészség
Meg igazából nemcsak karácsony előtt, hanem semmikor sem szabad ezeket a tojásokat megvásárolni, mivel veszélyesek lehetnek.
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.